A szír kormányerők átlőttek a török határon

A damaszkuszi rezsim erői által uralt területről lőtték szerdán aknavetőgránátokkal a török hadseregnek a Szíriával határos dél-törökországi Hatay tartományban lévő egyik katonai előőrsét – közölte a török hadsereg, amely szerint válaszul megtorló csapásokat mértek.

A török hadsereg közölte azt is, hogy egy szintén Hatay tartományban lévő másik katonai támaszpont ellen is aknavetőgránát támadást hajtottak végre a nap folyamán Szíriából – ez utóbbiért a szíriai kurd Népvédelmi Egységek (YPG) milíciát okolták. A török hadsereg hozzátette: egyik aknavető-támadásnak sem voltak áldozatai.

Török harci repülőgépek kurd harcosok állásaira mértek légicsapásokat keddre virradóra Észak-Irakban és Szíria északkeleti részén – tájékoztatott a török hadsereg, amely szerint ezzel a hadművelettel akadályozzák meg a kurd harcosok, fegyverek, lőszerek és robbanóanyagok beszivárgását Törökországba.

A bagdadi kormány elítélte az iraki területen végrehajtott török katonai akciót. A bombázásokban mintegy 70 kurd milicista vesztette életét. 

A hadsereg közleménye szerint a török harci gépek csapásokat mértek az északi-iraki Szindzsár-hegységben, illetve az északkelet-szíriai hegyvidéki területekre, ahol a Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) nevű terrorszervezet lázadói rejtőzködnek. A török légierő az észak-iraki Zap térségében mért csapást szerdán a PKK hadállásaira, és ennek során 6 fegyveres lázadó meghalt.

Ankara a PKK mellett az Egyesült Államok támogatását élvező és az Iszlám Állam elleni harcban jeleskedő YPG-t is terrorszervezetnek tartja.

  • Korábban írtuk:

Forrás: MTI / Reuters

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »