Nagy-Britanniában előrehozott választásokat tartanak

Előrehozott parlamenti választásokat tartanak június 8-án Nagy-Britanniában – jelentette be kedden Theresa May brit miniszterelnök. A jelenlegi parlament mandátuma 2020-ban járt volna le.

Theresa May teljesen váratlanul jelentette be a választások kiírásának tervét. A brit kormányfő, aki tavaly nyáron vette át a miniszterelnöki tisztséget David Camerontól, eddig azon az állásponton volt, hogy nincs szükség soron kívüli parlamenti választásra, mivel az csak újabb bizonytalanságot teremtene éppen a brit EU-tagság megszűnéséről folytatandó tárgyalások kritikus kezdeti szakaszában.

May keddi nyilatkozatában viszont éppen azzal indokolta az előrehozott választásokról szóló döntést, hogy csak így garantálható a következő évek tárgyalássorozatához szükséges biztonságos politikai háttér. A kormányfő egyenes utalást tett arra, hogy elégedetlen a kormányzati és törvényhozási körökben tapasztalható széthúzással, mondván: az ország kezd egységesen felsorakozni a Brexit-folyamat mögött, „a Westminster azonban nem”.

A miniszterelnök szerint a brit EU-tagság megszűnésének feltételeiről folytatandó tárgyalásokhoz elengedhetetlen az egység a londoni Westminster kormányzati negyedében, és ennek megteremtése végett vált szükségessé az előrehozott választások kiírása.

A kormányfő a döntés indoklásában alig burkolt utalást tett arra, hogy a kormányzó Konzervatív Párt jelenlegi csekély alsóházi többségének bővülését reméli a választásoktól. May szerint az ellenzéki pártok abban bíznak, hogy a kis parlamenti kormánytöbbséget kihasználva irányváltásra kényszeríthetik a kormányt a Brexit-tárgyalásokon.

A miniszterelnök szerint „a Brexit-folyamatban nincs visszaút”, de az ellenzék veszélyezteti a kilépési tárgyalások hazai előkészítését, és ez gyengíti a kormány tárgyalási pozícióit Európában is. „Ha most nem tartunk parlamenti választásokat, folytatódna (az ellenzék) e politikai játszadozása (…) A Westminster megosztottsága veszélyezteti azt a képességünket, hogy sikert kovácsoljunk a Brexitből” – fogalmazott a brit kormányfő.

Theresa May szerdán nyújtja be az alsóházban a választások kiírásáról szóló törvényjavaslatot, amelynek elfogadásához kétharmados többség szükséges.

  • Korábban írtuk:

Forrás: MTI

Friss hírek

Szünetet tart a vámháború

Az Európai Unió felfüggesztette az amerikai kereskedelmi vámok elleni ellenintézkedéseket, hogy időt és teret engedjen a tárgyalásoknak, az intézkedés kedden lép érvénybe - jelentette be az Európai Bizottság hétfőn.

Read More »
bergsystem.hu

Milyen anyagból éri meg ablakot választani? (x)

Amikor az otthonteremtés során oda jutunk, hogy nyílászárókat kell választani – legyen szó akár új építésű ingatlanról, akár egy régi felújításáról –, akkor bizony számtalan szempontot figyelembe kell venni. A pénzügyi tartalékok ilyenkor mindig rohamtempóban fogynak, ugyanakkor ha van valami, amin szigorúan tilos spórolni, az a nyílászáró lesz.

Read More »