Privatizációs bevételekből csökkentenék az olasz államadósságot

Az olasz kormány nem változtat a gazdaság idei növekedési előrejelzésén, amikor a jövő héten ismerteti legújabb becslését, ugyanakkor bejelenti a tavaly lelassult privatizációs programjának felgyorsítását.

Enrico Morando olasz gazdasági miniszter azt mondta, hogy a kormány legújabb előrejelzésében marad az idei évre korábban becsült 1 százalékos gazdasági növekedési várakozás. Piaci elemzők egy része javítást várt az üzleti bizalom elmúlt hónapokban tapasztalt folyamatos javulása alapján. Az olasz hazai össztermék (GDP) tavaly 0,9 százalékkal, 2015-ben 0,8 százalékkal nőtt.

A miniszter egy vidéki fórumon arról is beszélt, hogy miután tavaly elhalasztották számos nagyvállalat privatizációját, idén ezt pótolják. Ennek révén csökkenthető lesz az olasz államadósság – tette hozzá a gazdasági miniszter.

Tavaly októberben leminősítés lehetőségére utaló negatívra rontotta a korábbi stabilról Olaszország államadós-besorolásának kilátását a Fitch Ratings, elsősorban azzal a véleményével indokolva a lépést, hogy az államháztartási konszolidáció ismétlődő halasztgatása rontja a hitelességet. További részletek

Az olasz államadósság tíz éven át folyamatosan nőtt, és elérte a GDP csaknem 133 százalékát, ami a második legmagasabb az euróövezetben Görögország után. Az olasz gazdasági miniszter szerint, részben a várható privatizációs bevételeknek köszönhetően, 2018-tól csökkenni fog az államadósság.

Enrico Morando azt mondta, hogy idén egyebek között az olajipari Eni, a közüzemi Enel és az állami posta, a Poste Italiane állami részesedésének egy részét adják el.

Forrás: MTI/Reuters

Friss hírek

A TSMC nagyot szakít az AI-őrületen

A tajvani TSMC, a világ legnagyobb szerződéses félvezető-gyártójának adózott nyeresége 68,7 százalékkal 763,1 milliárd tajvani dollárra emelkedett az idei harmadik negyedévben. A vállalat bevétele 50,9 százalékkal 1494 milliárd tajvani dollárra nőtt - és igen, ez egyben azt is mutatja, hogy a TSMC minden legyártott chipet kétszeres áron tud eladni.

Read More »

Nem enyhül az orosz-ukrán háború

Ukrajna újból elkezdi az orosz nyersolajfinomítók elleni támadásokat, miután Oroszország sem hagyott fel az ukrajnai energiaipari létesítmények támadásával - közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Timesnak adott interjúban.

Read More »
logozva.hu

Így állíts össze üdvözlőcsomagot (x)

Az első munkanapon az új kollégának egyszerre kell megjegyeznie neveket, eligazodnia a feladatok között, és megszoknia az új környezetet. Egy átgondolt üdvözlőcsomag nem old meg mindent, de segíthet oldani a feszültséget, és megmutathatja, hogy a csapat felkészült az érkezésére.

Read More »