A Vodafone és az Idea Cellular új indiai piacvezetőt hoz létre

A Vodafone távközlési óriás bejelentette, hogy indiai leányvállalatát egyesíti az ország harmadik legnagyobb hálózatával, az Idea Cellularral, hogy létrehozzák India legnagyobb szolgáltatóját.

A fúziós vállalatnak így csaknem 400 millió ügyfele lesz, amely 35 százalékos piaci részesedést jelent – áll a két cég által kiadott közös nyilatkozatban. A bejelentés véget vetett a hónapok óta tartó spekulációnak a küszöbön álló egyesülésről.

Elemzők szerint az összeolvadás az új piaci szereplő, a Reliance Jio térnyerését hivatott megakadályozni. Mint mondták, az új cég megjelenésével „ördögi árháború” kezdődött a távközlési vállalatok között.

A Jio India leggazdagabb emberének, Mukesh Ambaninak a tulajdonában van, és igencsak megrémítette a másik két céget, mikor sikerült rákényszerítenie őket, valamint a jelenlegi piacvezetőt, a Bharti Airtelt, hogy csökkentsék az áraikat.

Több mint tíz távközlési szolgáltató küzd, hogy megpróbálják megnyeri India egymilliárd mobiltelefon felhasználóját. Ez arra kényszeríti a vállalatokat, hogy alacsonyan tartsák a tarifáikat, amely jelentősen befolyásolja a jövedelmezőségüket.

Forrás: BBC

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »