A békeszerződés ellenére Kolumbiában még messze a nyugalom

Több ezer ember esik áldozatul nemi erőszaknak, gyilkosságnak vagy kínzásoknak szerte Kolumbiában, még a FARC lázadókkal (Fuerzas Armadas Revolucionarias de Colombia, azaz Kolumbia Forradalmi Fegyveres Erői) kötött békeszerződés után is – derül ki a Nemzetközi Vöröskereszt (ICRC) jelentéséből.

A segélyszervezet sürgeti a kormányzatot, hogy tegyenek szigorúbb lépéseket, amivel gátat szabhatnak az egész országban elharapódzó erőszaknak. A Vöröskereszt szerint működik a békeszerződés, jelentésük szerint az erőszak mértéke csökkent 2016-ban. Ennek ellenére arra figyelmeztetnek, hogy évtizedekig fog tartani, amíg a közvetett és közvetlen következményeket is sikerül kezelni. „Hosszú út áll előttünk.”

A kormány és a FARC novemberben írta alá a békeszerződést, amivel pontot tettek egy több mint 50 éve tartó konfliktusnak a végére.

  • Kapcsolódó cikkünk:

Az aláírást egy tűzszünet és számos olyan intézkedés előzte meg, aminek célja a bizalom kiépítése volt. Napjainkig különböző átmeneti táborokban nagyságrendileg 7000 FARC katona tette le a fegyverét, hogy újra csatlakozzon a polgári élethez. A Vöröskereszt azonban felszólítja a kormányt, hogy tegyenek többet a gyerekkatonák leszereléséért, tisztítsák meg a földeket a taposóaknáktól, és kezeljék a városi erőszakot.

Az ország vezetése viszont nem szentelheti még teljes figyelmét a rehabilitációnak, ugyanis Kolumbiában továbbra is három aktív lázadó csoport tevékenykedik.

Christoph Harnisch, a Vöröskereszt kolumbiai delegációjának vezetője azt nyilatkozta, hogy több mint 86 ezer embert tartanak nyilván eltűntként a konfliktus következményeképp. A kormányzat szerint 260 ezren haltak meg, és 6,9 millió ember kényszerült lakóhelyének elhagyására 1964 óta, amikor a FARC megkezdte lázadó tevékenységét.

Múlt hónapban Juan Manuel Santos elnök megkezdte a formális béketárgyalásokat az ország második legnagyobb lázadó csoportjával az ELN-nel (Nemzeti Felszabadító Hadsereg), rajtuk kívül pedig még két kisebb csoport továbbra is elkötelezett a fegyveres harc mellett: az AGC (Kolumbiai Gaitanista Önvédelmi Erők) és az EPL (Népi Felszabadító Sereg), így valóban hosszú út áll még a kolumbiai békefolyamat előtt.

Forrás: BBC

Felkapott hírek

Friss hírek

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás