Japánnak elege lett a dél-szudáni belharcokból

A japán kormányfő pénteken bejelentette, hogy országa öt év után befejezi békefenntartó küldetését Dél-Szudánban, országa másként folytatja Dél-Szudán segítését, egyebek közt élelmiszersegélyek küldésével.

Abe Sindzó sajtótájékoztatón közölte, hogy Tokió nem hosszabbítja meg jelenlétét a belharcok tépázta afrikai országban májusban, miután lejár legutóbb küldött kontingensének szolgálati ideje. A 350 fős egység tavaly novemberben érkezett Dél-Szudánba, és főként útépítéssel foglakozott, de fegyvert is használhatott polgári személyek vagy ENSZ-munkatársak védelmében.

Az AP amerikai hírügynökség megjegyzi, hogy a csapatvisszahívást a japán katonák biztonsága iránti aggodalom magyarázhatja, de ezt a japán kormány határozottan tagadja.

Japán katonáinak a dél-szudáni volt az eddigi leghosszabb küldetése, és az egyetlen, amelyhez fegyverhasználati felhatalmazást kaptak. A szigetország csapatai szolgáltak már a Golán-fennsíkon, Kambodzsában és más helyeken, de azokon csakis harcmentes tevékenységet folytathattak.

Japánban 2015-ben fogadták el az új nemzetbiztonsági törvényeket, amelyek lehetővé teszik – a második világháború óta először -, hogy a hadsereget külföldön is bevessék. A dél-szudáni békefenntartásban való részvételt többen is bírálták a távol-keleti országban, attól tartva, hogy ezzel japán katonák – több mint hét évtized után – harci eseményekbe sodródhatnak külföldön.

Dél-Szudánban polgárháború dúl 2013 decembere óta, amikor elmérgesedett a viszály az eltérő etnikai csoporthoz tartozó Salva Kiir elnök és Riek Machar volt alelnök, későbbi lázadóvezér között. A helyzetet tovább bonyolítja, hogy múlt hónapban lemondott tábornoki rangjáról és kilépett a hadseregből, Thomas Cirillo Swaka, aki a héten azt is bejelentette, hogy egy új kormányellenes lázadó csoportot szervez és megesküdött, hogy megbuktatja a jelenlegi elnököt, Salva Kiirt.

Forrás: MTI / AP / Kitekintő

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »