A törökök nem túl népszerűek a szír ellenzék körében

Kizárja Törökország szerepvállalását az Iszlám Állam dzsihadista szervezet szíriai fellegvárának, Rakkának a felszabadításában a Washington támogatását élvező, ellenzéki Szíriai Demokratikus Erők (SDF) ernyőszervezet – közölte az SDF szóvivője csütörtökön.

“A török fél megszálló erő, és nem szabad megengedni neki, hogy további szíriai területeket foglaljon el” – jelentette ki Talal Silo, az SDF szóvivője. Silo szerint ezt az üzentet adták át John McCain amerikai republikánus szenátornak, aki Észak-Szíriába látogatott a múlt hónapban, és az Egyesült Államok katonai küldöttségének is.

Az SDF szóvivője jelezte: hetek kérdése, hogy a fegyveres koalíció, amelynek részét képezi a Népvédelmi Egységek (YPG) elnevezésű kurd szervezet is, elérje Rakka peremkerületeit. Az SDF a héten vágta el a dzsihadisták ellenőrizte városba vezető utolsó fő útvonalat is. “Várhatóan néhány héten belül már ostrom alatt lesz a város” – tette hozzá Silo.

John Dorrian, az amerikai légierő ezredese és a szövetség szóvivője a Reuters hírügynökségnek azt mondta csütörtökön, hogy az esetleges török részvétel Rakka ostromában továbbra is vita tárgya a katonai vezetésben és diplomáciai szinten.

Az Egyesült Államok az egyik leghatékonyabb szövetségesének tekinti a szíriai kurd fegyvereseket az iszlamistákkal szemben, és azt szeretné, ha a YPG csatlakozna a hadművelethez. Törökország viszont terrorszervezetként tartja nyilván az YPG-t, és attól tart, hogy a határ szíriai oldalán megerősödő kurdok a törökországi kurd autonómiatörekvéseket is felélénkítik.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI/Reuters

Friss hírek