Kurz nyilatkozata nem fog segíteni az osztrák-török viszony javításán

Recep Tayyip Erdogan török államfő nem szívesen látott vendég Ausztriában abban az esetben, ha látogatásának célja az elnöki rendszer általa szorgalmazott bevezetése melletti kampányolás – hangsúlyozta az osztrák külügy- és integrációs miniszter. Sebastian Kurz kijelentését Ankara visszautasította.

„A török elnök kétoldalú hivatalos találkozókra ellátogathat Európába és Ausztriába, de azért nem, hogy a török választási kampányt Ausztriába exportálja” – szögezte le hétfőn Facebook-oldalán az Osztrák Néppárt (ÖVP) politikusa.

Az osztrák külügyminiszter szerint ez utóbbi célt szolgáló látogatás csak növelné Ausztriában a feszültséget az országban élő törökök körében, és hátrányosan érintené társadalmi integrációjukat is.

Törökországban április 16-án rendeznek népszavazást az alkotmánymódosításról, amely kiszélesítené a mindenkori államfő jogkörét, aki így a végrehajtó hatalom feje lenne. A változtatással megszűnne a Török Köztársaság 1923-as megalakulásával létrejött miniszterelnöki tisztség.

A kormányon lévő Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) szombaton hivatalosan is megkezdte kampányát az elnöki rendszer bevezetése mellett. A kormánypárt azzal érvel, hogy az elnöki rendszerre az ország stabilitása érdekében van szükség, míg a bírálók szerint a lépés Erdogan egyszemélyes uralmához vezetne, és a demokrácia, valamint a jogállamiság végét jelentené Törökországban.

A referendumon a külföldön, így többek között az Ausztriában vagy Németországban élő törökök is részt vehetnek. Binali Yildirim török kormányfő február közepén azt mondta, hogy Erdogan az ország határain kívül – egyelőre nem tudni pontosan hol – is népszerűsíteni akarja az elnöki rendszert a népszavazás megtartása előtt.

Kurz nyilatkozatára reagálva Törökország bírálta hétfőn Ausztriát. Numan Kurtulmus török miniszterelnök-helyettes egy ankarai sajtótájékoztatón azt mondta, hogy hazája visszautasítja az osztrák tárcavezető Erdogan látogatására vonatkozó kijelentéseit. A referendum nem tartozik Ausztriára – hangsúlyozta Kurtulmus.

Bécs és Ankara között feszült a viszony a tavaly nyári sikertelen törökországi puccskísérlet és az azt követő megtorló intézkedések óta. Ausztria az európai uniós tagállamok közül egyedüliként követeli a csatlakozási tárgyalások befagyasztását Ankarával, és decemberben meg is vétózta az újabb tárgyalási fejezetek megnyitását.

Erdogan néhány héttel a 2014-es török elnökválasztás előtt nagyjából 13 500 híve előtt kampányolt Bécsben. Kurz már akkor is bírálta a török államfő akcióját, amely szerinte nyugtalansághoz vezetett az országban.

A 8,7 millió lakosú Ausztriában mintegy 360 ezer török származású ember él, közülük 117 ezren török állampolgárok.

  • Cikkeink a témában:

Forrás: MTI/APA/AFP/Reuters

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »