Az USA már világszerte fel akar lépni az Iszlám Állam ellen

Az Iszlám Állam terrorszervezet elleni harc fokozására vonatkozó tervet nyújtott át a Pentagon a Fehér Háznak, James Mattis védelmi miniszter pedig még hétfőn tájékoztatja a tervről a kormányzat magas rangú vezetőit – mondta az amerikai védelmi minisztérium szóvivője.

Jeff Davis, a Pentagon szóvivője újságírókkal közölte, hogy ez egy bővebb terv vázlata, amelynek keretében világszerte fel kívánnak lépni az Iszlám Állam ellen, nem csupán Irakban és Szíriában. A szóvivő hozzátette: James Mattis hétfő délután fogja tájékoztatni a Nemzetbiztonsági Tanács Legfelső Vezetőinek Bizottságát.

Egy nevének elhallgatását kérő amerikai vezető megerősítette, hogy a Fehér Ház megkapta a tervezetet és rövidesen megkezdi a javaslatok tanulmányozását. Január 28-án, nyolc nappal a beiktatása után Donald Trump amerikai elnök harminc napot adott a Pentagonnak, hogy készítsen új tervet az IÁ elleni hadjárat felgyorsítása céljából.

Az iszlamisták ellen Szíriában és Irakban végrehajtott amerikai légicsapások két és fél évvel ezelőtti kezdete óta a dzsihadisták elveszítették iraki területeik több mint felét, valamint a Szíriában ellenőrzésük alá vont területek több mint egynegyedét. Az észak-iraki Moszulból és a „kalifátus” de facto fővárosából, az észak-szíriai Rakkából azonban még nem sikerült kiűzni őket.

Joe Votel tábornok, az amerikai hadsereg közel-keleti térségért felelős parancsnokságának vezetője a múlt héten nem zárta ki, hogy megerősíthetik a szíriai amerikai katonai jelenlétet.

Az előző elnök, Barack Obama kizárta a dzsihadisták elleni közvetlen harcot, ennek ellenére 5000 amerikai katonát küldött Irakba tanácsadói feladatokkal és iraki csapatok kiképzésére – Szíriában jelenleg mintegy 500 amerikai katonai tanácsadó tartózkodik.

A demokrata párti Obama az iraki és afganisztáni kivonulással csökkentette a védelmi kiadásokat, de a GDP 3,3 százalékát kitévő közel 600 milliárd dolláros védelmi költségvetés így is messze a legnagyobb a világon: háromszor akkora, mint Kínáé és nyolcszor akkora, mint Oroszországé a SIPRI svéd agytröszt szerint.

Donald Trump hétfőn, a kongresszusban tartandó első beszéde előtt egy nappal a katonai kiadások emelését javasolta. Egy kormányzati vezető szerint az októberben kezdődő új pénzügyi évben a Fehér Ház 54 milliárd dollárral – az előzőhöz képest mintegy 9 százalékkal – kívánja emelni a katonai költségvetést, a nemzetközi segítségre szánt összegek egyidejű jelentős csökkentésével. A legutóbbi pénzügyi évben 584 milliárd dollárt tettek ki a katonai kiadások.

A szövetségi költségvetés tervezetét várhatóan a következő hetekben nyújtják be, amelyben a védelmi kiadások a szövetségi állam működtetési költségeinek várhatóan a felét teszik ki.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI/Reuters/AFP

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »