Már Európa is az orosz szankciók visszavonására készül

Az idén vissza kell vonni az Oroszország ellen az ukrán válság miatt kivetett európai uniós szankciókat – sürgette Horst Seehofer bajor kormányfő, a Keresztényszociális Unió (CSU) elnöke egy vasárnapi német lapinterjúban.

“Reálpolitikát javaslok kardcsörtetés helyett” – mondta a politikus a Bild am Sonntag című lapnak arra a kérdésre, hogy milyen politikát kellene követni a Donald Trump vezette Egyesült Államokkal és Vlagyimir Putyin Oroszországával kapcsolatban.

Mint mondta, világossá kell tenni, hogy hol vannak nézeteltérések, például az ukrajnai Krím félsziget bekebelezése ügyében, de ezzel együtt törekedni kell ésszerű gazdasági kapcsolatokra.

  • Újra Merkel lesz a kancellárjelölt
A fenti kijelentés súlyát mutatja, hogy Seehofer ugyanebben az interjúban jelezte, hogy újra Angela Merkel lesz a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) és a Keresztényszociális Unió (CSU) szövetségének közös kancellárjelöltje a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választáson. A bajor kormányfő eddig tartózkodott attól, hogy egyértelműen állást foglaljon a hivatalban lévő kancellár jelölése mellett.

Kiemelte, hogy az idén be kell fejezni az Oroszország elleni büntetőintézkedések politikáját, Oroszországnak pedig vissza kell térnie a vezető ipari hatalmak alkotta G8 csoportba, amelyben tagságát 2014-ben felfüggesztették az ukrajnai válságban folytatott tevékenysége miatt. Horst Seehofer hangsúlyozta, hogy ki kell törni az ellenséges tömbökön alapuló 20. századi gondolkodásból, és közös választ kell találni a terror, a migráció, a klímaváltozás kihívásaira.

“Óriási hibát jövet el, aki azt gondolja, hogy egyszerre összetűzésbe kerülhetünk az Egyesült Államokkal, Oroszországgal és Nagy-Britanniával” – tette hozzá Horst Seehofer.

Forrás: MTI

Felkapott hírek

Friss hírek

Nagyon lassan tér vissza a repülési kedv

A CAPA légiközlekedési tudásközpont adatai szerint a budapesti repülőtéren az év eddigi részében 3,2 millió utas fordult meg, 64 százalékkal kevesebb, mint tavaly ugyanebben az időszakban. Hasonló adatot közölt a Fraport repülőtér-üzemeltető csoport is.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás