Hamon nyerte a francia előválasztást, a volt miniszterelnök kiesett

A szociálliberális kormánypolitikát nyíltan bíráló Benoit Hamon lesz a francia baloldal jelöltje a tavaszi elnökválasztáson.

Az első részeredmények szerint a volt oktatási miniszterre az előválasztás vasárnapi második fordulójában részt vevő francia állampolgárok 58,65 százaléka adta a voksát – jelentette be a francia Szocialista Párt által rendezett előválasztás szervezőbizottsága.

A kormánypárt jobboldalát képviselő Manuel Valls volt miniszterelnök 41,35 százalékkal végzett a második helyen. A Francois Hollande államfő politikai örökségét vállaló jelölt veresége a szocialista táborban meglepetésnek számít. Valls azonnal elismerte vereségét és sok sikert kívánt volt riválisának az elnökválasztási küzdelemhez. A 7500 választókörzetből eddig 4300-ban dolgozták fel az eredményeket. A második fordulóban majdnem 2 millióan vettek részt, míg a múlt heti első fordulóban 1,6 millióan.

A kampányban a havi 750 eurós általános alapjövedelem bevezetésének javaslatával kitűnő 49 éves Hamon saját megfogalmazása szerint “kívánatos jövőt” javasol a franciáknak, a baloldalnak szerinte “hátat kell fordítania a régi megoldásoknak, amelyek tegnap sem működtek és a jövőben sem fognak”.

Hamonnak jelenleg nincs esélye bejutni a második fordulóba, a felmérések szerint csak az ötödik helyen végezhet az első fordulóban. A szocialista politikus elmondta: szövetségre akar lépni a felmérésekben negyedik helyen álló, radikális baloldali Jean-Luc Mélenchonnal – ez utóbbi azonban már előzetesen jelezte, hogy nincs szándékában visszalépni Benoit Hamon javára.

Az ideológiai ellentét olyannyira méllyé és kibékíthetetlenné vált a népszerűtlen kormánypárton belüli irányzatok között, hogy elemzők szerint az előválasztás a Szocialista Párt sorsát is megpecsételheti. A most induló kampányban az viszont jól látszik, hogy a francia választók új politikusoknak kívánnak esélyt adni.

A novemberi jobboldali előválasztáson Nicolas Sarkozy volt államfő szenvedett vereséget, és volt kormányfőjét, Francois Fillont választották jelöltnek a konzervatív szavazók, aki viszont múlt héten keveredett botrányba, a feleségének asszissztensi fizetésként juttatott mintegy félmillió euró miatt.

Hamon győzelmével a baloldalon jelentősen megnőttek Emmanuel Macron esélyei az elnökválasztáson, ugyanis a reformpárti Manuel Valls szavazói várhatóan hozzá pártolnak át az elnökválasztáson, és nem Hamont támogatják.

A felmérések szerint az elnökválasztás első fordulójában jelenleg harmadik helyen álló, 39 éves Macron az elmúlt hónapban tíz százalékkal növelte szavazótáborát, ő lehet a választás meglepetésembere, azaz Fillon botrányával, Hamon győzelmével és Valls vereségével az előválasztáson nyitottá válhat a tavaszi elnökválasztási küzdelem.

Forrás: MTI

Friss hírek

Nyomás alatt a DE30 a gyenge IFO adatok miatt

Vegyes mozgásokkal indult a hét a német tőzsdén, az index próbálja megvédeni a múlt hét végén beállított idei mélypontot, ezt azonban nem segítik a friss IFO hangulatindex adatok, melyek a vártnál gyengébben alakultak, és a számok megerősítik annak lehetőségét, hogy Németországra erős recesszió vár.

Read More »