Fillon szerint a francia-német partnerség kiüresedett és gyenge

A német-francia együttműködésről tárgyalt hétfőn Angela Merkel német kancellár és Francois Fillon, a francia jobboldal elnökjelöltje Berlinben. Egy interjúban Fillon az együttműködést  „kiüresedettnek és gyengének” minősítette.

Bár Steffen Seibert német kormányszóvivő jelezte: Merkel külföldi államok elnökjelöltjeivel folytatott beszélgetései bizalmasnak számítanak, ennek ellenére a dpa német hírügynökség úgy tudja, hogy minden bizonnyal olyan témákról is egyeztettek, amelyeket Fillon a német konzervatív Frankfurter Allgemeine Zeitungnak (FAZ) adott interjújában is felvetett.

A francia konzervatív jelölt a lapnak a francia-német együttműködésről elmondta: „A partnerség még sosem volt ennyire kiüresedett és gyenge mint manapság”. Fillon szerint Nagy-Britannia távozása az Európai Unióból „halálos” lehet  az unió  számára, amennyiben nem sikerül újraéleszteni az európai projektet.

Az Egyesült Államokkal kapcsolatban pedig úgy vélekedett:  „Nem vagyunk kötelezve arra, hogy alávessük magunkat az amerikai játékszabályoknak”. Ezért most még inkább európai összefogásra van szükség – tette hozzá.

  • Kapcsolódó cikkünk:

Fillon az Angela Merkel kancellár vezette Kereszténydemokrata Unióhoz (CDU) közel álló Konrad Adenauer Alapítvány  által rendezett hétfő délutáni Európa-fórumon elmondta, hogy megválasztása esetén közeledni szeretne Oroszországhoz. „Őszinte kapcsolatot szeretnék Moszkvával, olyan kapcsolatot, amelyet  bizalom jellemez” – emelte ki. „Amennyiben elszigeteljük Oroszországot, úgy az egyre inkább Ázsia felé fordul majd” – fogalmazott Fillon, hozzátéve, hogy Moszkva fontos partnernek számít a terrorizmus elleni harcban.

Az alapítvány rendezvényén Fillon kemény fellépést hirdetett az illegális bevándorlással szemben. „Ebben a kérdésben másként gondolkodunk, mint német barátaink” – hangsúlyozta. A francia jobboldal jelöltje az uniós külső határok biztosítását és a bevándorlás egyértelmű korlátozását követelte. „Nem tudunk több menekültet  befogadni” – hangsúlyozta. Fillon bevándorláspolitikájáról bővebben ITT OLVASHATNAK.

  • Korábban írtuk:

Forrás: MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »