A törökök továbbra sem hisznek az Aszad által vezetett Szíriában

Törökország továbbra is azon az állásponton van, hogy az egységes, békés Szíria elképzelhetetlen, ha Bassár el-Aszad szíriai elnök hatalmon marad, Ankara azonban lépésről-lépésre akar haladni, hogy lássa milyen eredmények születnek a január 23-án induló asztanai béketárgyaláson – jelentette ki Ibrahim Kalin török elnöki szóvivő pénteken.

“Aszaddal kapcsolatos álláspontunk egyértelmű. Úgy hisszük, hogy az egységes, békés Szíria megvalósíthatatlan, amennyiben Aszad hatalmon marad. Látni fogjuk, hogy miként alakulnak majd az asztanai tanácskozások, jelenleg lépésről-lépésre akarunk haladni” – mondta Kalin egy ankarai kerekasztal beszélgetésen újságíróknak. Hozzáfűzte: elvileg Washington is részt vesz majd a kazah fővárosban tervezett Szíria-konferencián, de egyelőre nem világos milyen szinten. Kalin szerint a két hete török-orosz közvetítéssel létrejött tűzszüneti megállapodás alatt javarészt véget értek a harcok Szíriában.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Huszonhét fegyveres csoport, illetve az úgynevezett ideiglenes szíriai kormány írta alá a szíriai ellenzék Ankarában rendezett tanácskozásának zárónyilatkozatát – közölte a pénteken Ria Novosztyi orosz hírügynökség a birtokába jutott dokumentumra hivatkozva.

A dokumentum egy sor feltételt tartalmaz, amelyek teljesítése esetén az aláírók egységes küldöttségbe tömörülve képviseltetnék magukat Asztanában január 23-án. A feltételek között szerepel egy ultimátum is, miszerint január 13-tól kezdődően nemzetközi ellenőrzés alatt 10 napos fegyverszünetre szólították fel a szíriai rezsimet az ország déli felében, valamint Damaszkusz környékén.

Korábbi sajtóértesülések szerint az asztanai konferencia kiegészítő jellegű lenne a február 8-ra beharangozott, az ENSZ égisze alatt tartandó genfi béketárgyalások mellett.

Forrás: MTI / Reuters

Felkapott hírek

Friss hírek

Reménykeltőek a legfrissebb kínai autóipari adatok

A legfrissebb becslések szerint Kína járműipari eladásai 11,7 százalékkal növekedtek májusban az előző év azonos időszakához képest - közölte a kínai gépjárműgyártók szakmai képviseleti szervezete (CAAM) kedden, megerősítve, hogy a világ legnagyobb autópiaca - két év óta először - végre fellendülésre utaló jeleket mutat.

Read More »

Piaci körkép: a 12 ezer pontos szintet teszteli a DAX

Ugranak a részvénypiacok, miután Kína cáfolta, hogy leállítaná a szójabab vásárlásokat az Egyesült Államokból. Az USA-ban ugyanakkor nem csillapodtak a kedélyek azután sem, hogy Donald Trump azzal fenyegetőzött, hogy beveti a hadsereget a rend helyreállítására. A szükségállapot bevezetésének esélye továbbra is nagy és ez egy ébresztő jelzés lehet a piacoknak.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás