Szírián bukhat el a virágzó orosz-török barátság

A Kreml számára újdonság volt Tayyip Recep Erdogan török államfő bejelentése, hogy a szíriai török beavatkozás célja Bassár el-Aszad elnök uralmának megdöntése, ezért magyarázatot vár erre – jelentette ki Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő szerdai moszkvai sajtóértekezletén.

„Feltétlenül arra számítunk, hogy hamarosan magyarázatot kapunk erre török partnereinktől” – mondta.
Erdogan kedden közölte: Törökország azért kezdett hadműveletbe Szíriában, hogy véget vessen Aszad kormányzásának. A török államfő hozzátette, hogy Törökország nem támaszt igényt szíriai területekre.

A damaszkuszi kormányzat ellen harcoló szervezetek egyikével, a Szíriai Szabad Hadsereggel közösen végrehajtott Eufráteszi Pajzs kódnevű műveletnek szavai szerint az a célja, hogy „véget vessen az állami terrorizmust megvalósító Aszad kegyetlen kormányzásának”. Mint mondta, a török csapatok azért hatoltak be Szíriába, hogy ott érvényt szerezzenek az igazságosságnak és „hogy azok a területek valódi tulajdonosaikhoz tartozzanak”.

„A bejelentés valóban az újdonság erejével hatott. Ez egy nagyon komoly bejelentés” – nyilatkozott Peszkov.

Az orosz szóvivő szerint az Erdogan által hangoztatott álláspont nem áll összhangban sem a korábbi kijelentéseivel, sem pedig a helyzet orosz értelmezésével. Hangsúlyozta, hogy orosz értelmezés szerint egyedül az orosz fegyveres erők tartózkodnak legitim alapon, a törvényes kormány felkérésére Szíria területén.

Mihail Bogdanov orosz külügyminiszter-helyettes a TASZSZ állami hírügynökséggel közölte, hogy Erdogan Aszadra vonatkozó kijelentése téma lesz Szergej Lavrov külügyminiszter csütörtöki törökországi tárgyalásain. A tárca írásos kommentárja szerint Lavrov és török hivatali partnere, Mevlüt Cavusoglu a nemzetközi terrorizmus elleni harcban folytatandó együttműködésről is tárgyal majd, elsősorban Szíria területén, valamint előkészíti Binali Yildirim török kormányfő december 6-ra és 7-re tervezett oroszországi látogatását.

Az orosz légierő Aszad rendszerét, a török hadsereg pedig a fegyveres ellenzéket támogatja Szíriában. Erdogan korábban arról beszélt, hogy az augusztus 24-én megkezdett török fegyveres beavatkozás célja az Iszlám Állam és a kurd egységek elleni harc az ország északi részén.

Moszkva és Ankara viszonyában az elmúlt egy év alatt látványos visszaesés, majd javulás történt. Erdogan június 27-én levélben kért bocsánatot amiatt, hogy a török légierő tavaly októberben – légtérsértésre hivatkozva – lelőtt egy Szíriában harci feladatot teljesítő orosz bombázót. Az incidens miatt Moszkva szankciókat léptetett életbe Ankara ellen.

A török államfő augusztus 9-én Szentpétervárra látogatott, ahol Vlagyimir Putyin orosz elnökkel megállapodott a kétoldalú kapcsolatok fokozatos és átfogó helyreállításában, beleértve a Török Áramlat gázvezeték-projekt felélesztését és az akkuyui nukleáris erőmű megépítését.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »