Általános fegyverviselési jogot kezdeményeznek Csehországban

Milan Chovanec cseh belügyminiszter hétfőn közzétett alkotmánymódosító javaslatában azt indítványozta, hogy a nizzai és berlini terrortámadásokra válaszul  rögzítsék az ország alaptörvényében a fegyverviseléshez való jogot.

A miniszter hétfőn közzétett előterjesztése szerint „az aktív és gyors védelem” csökkentené a támadók esélyeit a sikerre, a cseh állampolgároknak ezért el kell ismerni a jogát ahhoz, hogy lőfegyverrel védhessék meg „életüket, egészségüket és tulajdonukat” – derül ki a dokumentumból, amelynek beterjesztője szerint ily módon hozzájárulhatnának Csehország „belső biztonságához, rendjéhez és területi egységéhez”. A tervezett alkotmányossági szabályozás ugyanakkor nem vonatkozna majd a Csehországban élő, más uniós országok állampolgáraira.

  • Már most is sok fegyver van
A mintegy 10 millió lakosú Csehországban jelenleg több mint 800 ezer törvényesen nyilvántartott lőfegyver van magánkézben, és ez minden évvel egyre több lesz. 

A cseh szociáldemokrata párti (CSSD) politikus kezdeményezésének elfogadásához a 200 tagú képviselőház (alsóház) legalább háromötödének, illetve a Szenátus (felsőház) jelen lévő tagjai háromötödének támogatása szükséges – ehhez viszont a 2014 januárjától hatalmon lévő hármas kormánykoalíció – a CSSD, az ANO (Igen) mozgalom, a kereszténydemokrata néppárt (KDU-CSL) – az ellenzéki pártok szavazataira is rá lenne utalva.

Forrás: MTI

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »