Kuba nagyon igyekszik javítani nemzetközi kapcsolatain

Megállapodást írt alá az Európai Unió hétfőn Kubával a kapcsolatok rendezése, a felek közötti politikai párbeszéd és együttműködés előmozdítása érdekében – jelentette be Federica Mogherini, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője.

Az unió részéről Mogherini, Kuba képviseletében pedig Bruno Rodríguez Parrilla külügyminiszter látta el kézjegyével a szerződést, amely a két térség kapcsolatait hivatott magasabb szintre emelni.

Latin-Amerikában egyedül Kubának nem volt együttműködési megállapodása az unióval, a tagországok kormányait tömörítő tanács azonban az előző héten határozatot hozott az egyezmény aláírásáról. Elemzők rámutattak, hogy a tárcavezetők ezzel visszavonták azt a korábban elfogadott döntést, amelynek értelmében az Európai Unió a kubai demokratikus változásokhoz kötötte a kétoldalú viszony javítását.

Sajtókommentárok szerint az egyezmény újabb sikert jelent a kommunista vezetésű Kuba számára, amely 2014 óta sokat javított nemzetközi kapcsolatain: enyhülés következett be az Egyesült Államokhoz fűződő fagyos viszonyában és megállapodott a külföldi kormányoktól kapott hitelei kétharmadának a törléséről. Egyes szakértők szerint a kubai forradalom “atyjának” számító Fidel Castro novemberi halálával tovább mérséklődhet a szigetország nemzetközi elszigeteltsége.

A brüsszeli aláírási ceremónián a kubai külügyminiszter hangsúlyozta, a történtek jól mutatják, hogy “jó szándékkal és tisztelettel lehetséges haladást elérni és leküzdeni a nézetkülönbségeket”. Parrilla emellett felidézte Fidel Castro egyik korábbi beszédét, amelyben az EU-t méltatta, amiért ellensúlyt jelent a Havanna ellen komoly büntetőintézkedéseket bevezető Egyesült Államokkal szemben.

Az uniós miniszteri tanács tájékoztatása szerint az egyezmény új jogi keretet teremt majd az Európai Unió és Kuba közötti kapcsolatok számára, annak értelmében a felek megerősítik a politikai párbeszédet, szorosabbra fűzik a kétoldalú együttműködést és együttesen lépnek fel multilaterális fórumokon.

A megállapodás célja a kubai gazdasági és társadalmi átmenet támogatása. Elősegíti a párbeszédet és az együttműködést a fenntartható fejlődés, a demokrácia és az emberi jogok tiszteletben tartásának ösztönzése, valamint a globális kihívásokra adott közös megoldások kidolgozása céljából – írták a közleményben.

Az EU Kuba második legnagyobb kereskedelmi partnere, a legnagyobb külföldi befektető és a harmadik a szigetre utazó turisták száma tekintetében.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI

Felkapott hírek

Friss hírek

Az egész világ örül Zelenszkij győzelmének

Több vezető nyugati politikus - köztük Donald Trump amerikai és Emmanuel Macron francia elnök, Angela Merkel német kancellár, valamint az Európai Unió több központi intézményének vezetője - gratulált vasárnap este és hétfőn Volodimir Zelenszkijnek, az ukrajnai elnökválasztás várható győztesének.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás