Több mint 100 kurd tisztviselőt vettek őrizetbe Törökországban

A kurdbarát Népek Demokratikus Pártja (HDP) legalább 118 vezető tisztviselőjét vették őrizetbe Törökországban hétfőn, két nappal a 44 halálos áldozatot követelő isztambuli robbantásos merénylet után – jelentette internetes oldalán a legfőbb kormánypárti napilap, a Sabah.

A razziában eddig többek között a párt Isztambul, Ankara, Izmir, Antalya, Adana, Manisa, Sanliurfa, Mersin és Hakkari tartományokért, valamint azok körzeteiért felelős területi elnökeit állították elő. A letartóztatásokra országosan mintegy félezer rendőrt mozgósítottak, páncélautók, vízágyúk és a különleges műveleti egységek támogatásával.

A HDP a tavaly novemberi 1-jei parlamenti választásokon 59 képviselővel a második legnagyobb ellenzéki pártként került be az 550 fős törvényhozásba.

Az érintetteket egyebek mellett azzal gyanúsítják, hogy – sok más HDP-s politikushoz hasonlóan – tagjai a szakadár Kurdisztáni Munkáspártnak (PKK), amely 1984 óta fegyveres felkelést folytat Törökországban. A PKK kezdetben a kurdok függetlenségéért harcolt, napjainkban a kisebbség autonómiájáért küzd. A terrorszervezet székhelye az észak-iraki Kandil-hegységben található.

A hatósági fellépésre azután került sor, hogy vasárnap este biztonsági tanácskozást tartottak Isztambulban Recep Tayyip Erdogan államfő, Binali Yildirim miniszterelnök, kormányfő-helyettesek és több miniszter jelenlétében. Az ülést követően a török légierő csapást mért a kurd szeparatisták 12 hadállására az észak-iraki Zap térségében. A támadásban megsemmisült a lázadók egyik parancsnoksága, de ágyúk és óvóhelyek is.

A biztonsági tanácskozást azért hívták össze, mert szombat este az isztambuli Besiktas labdarúgó klub stadionja közelében a PKK-hoz köthető Kurdisztáni Szabadság Sólymai (TAK) nevű szélsőséges csoport kettős robbantásos merényletet hajtott végre a készenléti rendőrség egységei ellen. Az incidens halálos áldozatainak száma 44-re emelkedett hétfőre. Közülük 36-an rendőrök és nyolcan civilek voltak. Az eset után Süleyman Soylu belügyminiszter bosszút fogadott. A merénylet helyszínét hétfőn Vértanúk dombjának nevezték el.

Idén szeptember 11. óta a belügyi tárca számos, főként kurdok lakta kelet- és délkelet-törökországi önkormányzat választott kurdbarát elöljáróját eltávolította pozíciójából és a saját emberét ültette a helyébe. Miután május 20-án a török törvényhozás elfogadta a parlamenti képviselők mentelmi jogának eltörlését, november elején előzetes letartóztatásba helyezték a HDP 10 képviselőjét is, beleértve a párt két társelnökét, Selahattin Demirtast és Figen Yüksekdag-t.

Ezzel párhuzamosan a török biztonsági erők és a PKK között Délkelet-Törökországban összecsapások zajlanak. Nyár elejére a kurd milicisták a városokból a régió hegyvidéki területeire szorultak vissza. A konfliktusban 32 év alatt közel 50 ezer ember vesztette életét. Erdogan elnök nemrégiben úgy nyilatkozott, hogy a katonai beavatkozás pontot tesz a kurd felkelés végére.

  • Korábban írtuk:

Forrás: MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »