Az új orosz külpolitikai koncepció szerint London kikerült a privilegizált körből

Oroszország továbbra is fenyegetést lát a NATO bővítésében, „rossz szemmel nézi” a folyamatot és a szövetség infrastruktúrájának közeledését az orosz határokhoz – derült ki a Vlagyimir Putyin elnök által csütörtökön jóváhagyott, megújított orosz külpolitikai koncepcióból.

Az orosz média által ismertetett dokumentum szerint Moszkva olyan mértékben fogja fejleszteni kapcsolatait a NATO-val, amennyire a szövetség kész az egyenrangú partnerségre. Moszkva értékelése szerint a NATO katonai infrastruktúrájának közeledése az orosz határokhoz és a tömb megnövekedett katonai aktivitása az Oroszországgal határos övezetekben „sérti az egyenlő és osztatlan biztonság elvét, és a régi elválasztó vonalak elmélyüléséhez és újak megjelenéséhet vezet Európában”.

A dokumentum szerint a fennálló katonapolitikai szövetségek nem képesek biztosítani a fellépést a korszerű kihívások és fenyegetések teljes spektrumával szemben. Az új dokumentum a 2013-ban elfogadott korábbinál nagyobb figyelmet szentel a terrorizmus elleni küzdelemnek, és külön megemlíti az Iszlám Állam dzsihadista szervezetet.

Oroszország külpolitikai tevékenységének céljai az új koncepció értelmében:

  • az ország biztonságának, szuverenitásának és területi épségének biztosítása
  • a jogállamiság és a demokratikus intézmények megerősítése
  • a kedvező külső feltételek megteremtése az orosz gazdaság fenntartható növekedéséhez, versenyképességének javításához, technológiai megújulásához
  • a lakosság életszínvonalának és életminőségének javítása
  • Oroszország helyzetének megerősítése a modern világ egyik legbefolyásosabb központjaként

Az új koncepcióban az orosz diplomáciában továbbra is a Független Államok Közössége, illetve az Európai Unió államaival folytatott együttműködés fejlesztése képez prioritást.

Ukrajnával kapcsolatban, amelyet Moszkva három évvel ezelőtt még elsőrendű partnerként kezelt, a dokumentum azt írja, hogy „Oroszország erőfeszítéseket tesz az ukrajnai belső válság politikai és diplomáciai rendezéséért”.

Az EU-ból a koncepció Németországot, Franciaországot, Olaszországot és Spanyolországot nevezte meg különleges partnerként, vagyis Nagy-Britannia a Brexit nyomán értelemszerűen kikerült a privilegizált körből.

A dokumentum a korábbinál keményebb hangot üt meg az Egyesült Államokkal szemben. Moszkva, miként korábban, most is abból indul ki, hogy az Egyesült Államokkal a kétoldalú viszonyról és a világpolitikáról „csakis az egyenjogúság, egymás érdekeinek kölcsönös tiszteletben tartása és az egymás belügyeibe való be nem avatkozás alapján” lehet folyamatos és kiszámítható párbeszédet folytatni. A koncepció szerzői azonban leszögezték:

  • Oroszország nem ismeri el, hogy az Egyesült Államok a területén kívül szerezzen érvényt joghatóságának
  • nem fogadja el a katonai, politikai, gazdasági vagy más nyomásgyakorlási kísérleteket
  • fenntartja magának a jogot, hogy keményen reagáljon a barátságtalan lépésekre, egyebek között a nemzeti védelem megerősítése és tükör- vagy aszimmetrikus intézkedések meghozatalára

Oroszország a koncepció értelmében fenyegetésként tekint az amerikai rakétavédelmi rendszerre, és fenntartja magának a jogot az ellenlépésekre. Ugyanakkor síkraszáll az Egyesült Államokkal folytatott együttműködés mellett a fegyverzetellenőrzés terén, szem előtt tartva a hadászati támadó és védelmi eszközök közötti összefüggést és azt, hogy a nukleáris leszerelést „sokoldalúvá kell tenni”.

Korábban írtuk: A NATO főtitkára tárgyalna az oroszokkal a biztonságról
A NATO aggodalommal figyeli az oroszok ténykedéseit

Forrás: MTI

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »