Friss hírek

Párizsban is felszámolják a migránstáborokat

Bernard Cazeneuve francia belügyminiszter pénteken ígéretet tett arra, hogy a Párizsban az elmúlt napokban az illegális bevándorlók által kialakított új sátortáborokat a következő napokban felszámolják a hatóságok.

A tárcavezető cáfolta, hogy a migránsok többsége az észak-franciaországi Calais-ból érkezett, ahol a hét első felében számolták fel a hatóságok a telepet, amelyben több mint 6 ezren éltek abban a reményben, hogy kamionokban megbújva átjuthatnak Nagy-Britanniába. “Nincs migránsmozgás Calais és Párizs között” – mondta a belügyminiszter a dél-franciaországi Gelos nevű település befogadó központjában tett látogatásán, ahova az elmúlt napokban telepítettek át menedékkérőket Calais-ból.

Bernard Cazeneuve elmondta, hogy az elmúlt hónapokban a francia kormány 20 ezer menedékkérőt helyezett biztonságba.

“A következő napokban a párizsi migránstábort is felszámoljuk” – hangsúlyozta a belügyminiszter. A párizsi Szent Márton csatorna közelében, a metrómegállók tövében spontán módon kialakult migránstáborok lakóinak száma az elmúlt héten jelentősen megnőtt. A segélyszervezetek és a párizsi önkormányzat szerint az újonnan érkezők többsége Calais-ből jött a fővárosba.

“Mindig is volt oda-vissza mozgás Calais és a párizsi táborok között” – hangsúlyozta Colombe Brossel, a fővárosi önkormányzat közbiztonságért felelős alpolgármestere. Szerinte vannak, akik Calais-ból jöttek vissza, mások pedig Olaszország felöl érkeztek. Becslések szerint jelenleg 2000 és 2500 közé tehető az elsősorban afrikai országokból érkezett illegális bevándorlók száma a párizsi sátortáborokban.

  • Korábban írtuk:

Forrás: MTI

Felkapott hírek

Friss hírek

Putyin hisz Kína új selyemútjában

Az eurázsiai nemzetek konstruktív együttműködését is elősegíti a Hszi Csin-ping kínai elnök által 2013-ban előterjesztett Egy övezet, egy út kezdeményezés (BRI) - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök pénteken Pekingben, a kezdeményezésről szóló második nemzetközi fórum megnyitóján.

Read More »

Tovább közeledik egymáshoz Japán és az EU

Megerősítették együttműködésüket a felek az Európai Unió és Japán közötti csütörtöki brüsszeli csúcstalálkozón, s közös fellépést ígértek a szabad és tisztességes kereskedelem előmozdítása, a szabályalapú nemzetközi rendszer fenntartása, valamint a klímaváltozás elleni küzdelem terén is.

Read More »

Macron nem akar leállni a reformokkal

Emmanuel Macron francia államfő szerint a két évvel ezelőtti megválasztása óta megkezdett reformoknak folytatódniuk kell, mert azok - a francia kormány adó- és gazdaságpolitikája ellen ötödik hónapja tüntető sárgamellényes mozgalom okozta válság ellenére - "alapvetően megfelelnek a franciák elvárásainak".

Read More »

Obama volt alelnöke lehet Trump fő kihívója 2020-ban

Joe Biden, az Obama-kormányzat alelnöke csütörtökön videoüzenetben jelentette be indulását a Demokrata Párt elnökjelöltségéért, és elemzők szerint azonnal a legesélyesebb elnökjelölt lett. Több évtizedes karrierje során Joe Biden harmadszor száll be az elnökválasztási versenybe, ezúttal - mint fogalmazott - "az amerikai demokrácia jövője miatt".

Read More »

London nem akar újabb skót népszavazást

London nem kíván hozzájárulni az újabb skót függetlenségi népszavazás kiírásához - mondta csütörtökön a brit kormány kabinetirodájának vezetője. David Lidington a csütörtöki BBC-interjúban kijelentette azt is, hogy a 2014-es referendum egy nemzedéknyi időre rendezte a kérdést.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás