Szigorítják a német kitoloncolási szabályokat

A kitoloncolási szabályok jelentős szigorítására készül a német kormány. A belügyminisztérium pénteken kiszivárgott tervei szerint megszüntethetik azt a szabályt, hogy előre közölni kell a kitoloncolás időpontját, valamint négyről tizennégy napra emelhetik a kitoloncolási őrizet maximális időtartamát.

A tárcaközi egyeztetésre indított jogszabálytervezet hírportálok beszámolói szerint a többi között a kitoloncolási őrizetbe vétel lehetőségének kiterjesztését is tartalmazza, így nemcsak azokat lehetne őrizetbe venni, akikkel kapcsolatban fennáll a szökés vagy elrejtőzés veszélye, hanem akiket bűncselekmény miatt elítéltek, illetve akik a hatóságok megítélése szerint veszélyeztethetik a közbiztonságot. Szakértők évek óta mondják, hogy a német menekültügyi rendszer egyik legnagyobb gondja az alacsony hatékonyság a védelemre nem szoruló, elutasított menedékkérők hazatelepítésében, kitoloncolásában.

Rainer Wendt, a rendőri szerveknél működő egyik munkavállalói érdekképviselet, a Német Rendőrszakszervezet (DPolG) elnöke az utóbbi hetekben számos nyilatkozatában hangsúlyozta, hogy „egész iparág” épült a kitoloncolások megakadályozására. Ügyvédek és emberi jogi szervezetek, például a Pro Asyl rendszeresen meggátolja az ország elhagyására kötelező határozatok végrehajtását, a politikusok pedig tartanak a kitoloncolásokról a médiában esetleg megjelenő „nem éppen szép képektől” – húzta alá Rainer Wendt.

A kormány adatai alapján az idén szeptember végéig nagyjából 60 ezer elutasított menedékkérő távozott Németországból önkéntes hazatelepülési programok vagy kitoloncolás révén, és több mint 210 ezer olyan ember tartózkodik Németországban, akik ellen az ország elhagyására kötelező határozat van érvényben. Azonban nagyjából háromnegyedük rendelkezik tartózkodási engedéllyel, a távozásra kötelező határozatot betegség, úti okmányok hiánya vagy egyéb okok miatt függesztették fel.

Thomas de Maiziere szövetségi belügyminiszter szeptemberben egy előadásában kiemelte: az eddiginél több elutasított menedékkérőt kell hazatelepíteni, önkéntes távozásra ösztönözni vagy szükség esetén kitoloncolni, mert „az integráció csak akkor sikerülhet, ha világos, hogy kire vonatkozik”. Németország nem fogadhat be mindenkit, csak azokat a menedékkérőket integrálhatja, akik rá is szorulnak a védelemre. Az összes többi kérelmezőnek el kell hagynia az országot – mondta a Kereszténydemokrata Unió (CDU) politikusa.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »