Felelőtlenség volt a migránsáradatot kontroll nélkül beengedni

Felelőtlenség volt engedni a menedékkérők tömeges, ellenőrizetlen beáramlását Németországba – mondta kedden Berlinben Rainer Wendt, a Német Rendőrszakszervezet (DPolG) elnöke az iszlamista indíttatású robbantásos merénylet előkészítésének gyanújával előzetes letartóztatásba helyezett szíriai menekült, Dzsaber al-Bakr esetével kapcsolatban.

A szakszervezeti vezető kiemelte: az érdekképviselet kezdettől fogva figyelmeztetett, hogy az ellenőrizetlen bevándorlás révén terroristák is bejuthatnak Németországba, de a politikusok ezt sokáig tagadták, azt állították, hogy nincs összefüggés a menekülthullám és a terrorizmus között. Az utóbbi hónapokban történt németországi iszlamista merényletek után a politikusok már „sokkal okosabbak”, de a szakszervezet továbbra is fenntartja bírálatát: felelőtlenség volt „ekkora tömeget kontroll nélkül beengedni”, ezért most utólag kell ellenőrizni őket – hangoztatta Wendt. Hozzátette: a kormánynak nemcsak a menekülésre késztető okok megszüntetésére és az uniós külső határok biztosítására kell összpontosítania, hanem „gondoskodnia kell a rendről Németország határain belül”.

Arról a Dzsaber al-Bakr esete révén ismét előkerült követelésről, miszerint hozzáférést kell biztosítani a nemzetbiztonsági szerveknek a menekültügyi adatbázisokhoz, kiemelte, hogy ennek magától értetődőnek, természetesnek kellene lennie, és régen be kellett volna vezetni. Ha az állam rendelkezik információkkal mindazokról, akiket ellenőrizni kell, akkor ezeket az információkat meg kell osztani az állam intézményei között – húzta alá Rainer Wendt. Botrányosnak nevezte, hogy a szövetségi bevándorlási és menekültügyi hivatal (BAMF) nem értesíti a rendőrséget és nem tesz feljelentést, amikor hamis útlevelet talál menedékkérőknél.

„Százezrekről nem is tudunk”

Továbbra sem tudni, mennyien érkeztek Németországba a menekülthullámmal. A kormány azt állítja, hogy 890 ezren vannak, ami teljes tévedés, hiszen ez csak a nyilvántartásba vett emberek száma. Még azt sem tudni, hogy a nyilvántartásokba valódi személyi adatok kerültek-e be, és csak nagyságrendbeli becslést lehet adni arról, hogy 200, 300 vagy 400 ezren lehetnek-e még, akikről nincsen semmilyen információ. Ez a bizonytalanság „félelemmel tölti el az embereket” – mondta a szakszervezeti vezető. Abszurdnak nevezte, hogy miközben a németeket arra kötelezik, hogy két héten belül jelentsék be, ha lakóhelyet változtatnak, a menekülthullámmal százezrek érkeztek, akik még be sem jelentkeztek.

Az integrációról

Rainer Wendt a menekültek, bevándorlók társadalmi beilleszkedéséről elmondta, hogy az integráció már a nyolcvanas, kilencvenes évek óta kudarcos Németországban, ezt mutatja a párhuzamos társadalmak jelenléte. Vannak városok, amelyek bizonyos részein a német törvények helyett „békebírók” döntései érvényesülnek, és még a közlekedésben is a német KRESZ-től eltérő szabályokat követnek, az állami intézmények pedig a leépítések, megszorítások miatt egyre gyengülnek – fejtette ki a szakszervezeti vezető, rámutatva, hogy csak a rendőrségnél 16 ezer állást szüntettek meg az utóbbi években. A menekültválság így egy legyengült Németországra zúdult rá, de a politikusok mégis azt mondják, hogy most majd sikerül az integráció. Erre azonban csak egyes elszigetelt esetekben van esély, és zömében továbbra is kudarcos lesz az integráció, a párhuzamos társadalmak pedig még inkább kiterjednek – mondta Rainer Wendt.

A DPolG a kisebbik érdekképviselet a német rendőri szerveknél, mintegy 94 ezer tagja van. A nagyobb érdekképviselet a Rendőrség Szakszervezete (GdP) mintegy 177 ezres tagsággal. A GdP vezetése az utóbbi hónapokban többször bírálta Ranier Wendtnek a menekültválsággal kapcsolatban tett kijelentéseit. Azonban abban egyetért a két szakszervezet, hogy – amint Jörg Radek, a GdP elnöke egy nyilatkozatában kiemelte – „naiv feltételezés” volt a politikusok részéről, hogy nem szivárognak be a menekültek között terroristák.

  • Kapcsolódó cikkünk:

Forrás: MTI

Friss hírek