Helikopterek miatt vesztek össze a franciák és a lengyelek

Francois Hollande francia elnök elhalasztja jövő csütörtökre tervezett kétoldalú varsói látogatását, miután a lengyel fél megszakította a francia Airbus Helicopters által gyártott Caracal helikopterek beszerzéséről szóló tárgyalásait – közölte pénteken a francia elnöki hivatal.

A francia államfő arra kérte Jean-Marc Ayrault külügyminisztert, hogy sürgősen látogasson el Varsóba, miután az ötven helikopter beszerzését érintő mintegy 3,14 milliárd eurós szerződésről szóló tárgyalásokat a lengyel fél kedden megszakította.

Kép forrása: Airbus Helicopters

Kép forrása: Airbus Helicopters

Jean-Yves Le Drian francia védelmi miniszter is lemondta hétfőre tervezett varsói látogatását. Az ügyet jól ismerő, de neve elhallgatását kérő párizsi forrás szerint „rendkívüli módon befolyásolni fogja a döntés a francia-lengyel kétoldalú viszonyt”. „A szerződés törlése arra kényszeríti a francia felet, hogy felülvizsgálja a katonai együttműködést Lengyelországgal, és megnézze, mit lehet belőle fenntartani és mit nem”.

„A két fél tárgyalási elképzelései közötti nézeteltérések lehetetlenné tettek bármilyen kompromisszumot, és így a tárgyalások folytatása tárgytalanná vált” – közölte a lengyel fejlesztési minisztérium, amely szerint a francia fél „nem a lengyel állam gazdasági érdekének és biztonságának megfelelő javaslatot” adott.

Az előző lengyel kormány 2015 áprilisban jelentette be, hogy az ukrán válságra tekintettel felgyorsítja az ország rakéta- és légvédelmi rendszerének fejlesztését, s ennek érdekében amerikai rakéták és francia helikopterek beszerzéséről tárgyal.

A 2015 novemberében megválasztott konzervatív kormány a lengyel üzemek védelmére hivatkozva a kezdetektől vitatta az előző kabinet döntését a francia helikopterekről, mivel az Airbus Helicopters kevés befektetéssel rendelkezik Lengyelországban, szemben a konkurens amerikai gyártókkal.

Forrás: MTI

Friss hírek