Megvan az EB munkacsoport a brexit tárgyalásokra

Az Európai Bizottság munkacsoportot hozott létre a Brexitről szóló tárgyalások előkészítésére és lefolytatására – jelentette be szerdán a brüsszeli testület.

A tájékoztatás szerint a munkacsoportot a korábban már főtárgyalónak kinevezett Michel Barnier korábbi belső piaci biztos fogja vezetni. „Ez a munkacsoport a bizottság legkiválóbb tagjaiból fog állni. Segíteni fogják Michel Barnier-t a tárgyalások hatékony lefolytatásában. Michel és csapata meg fog felelni ennek az új kihívásnak, és segíteni fog új partnerséget kialakítani az Egyesült Királysággal” – mondta Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke.

A munkacsoport bejelentésével együtt a bizottság azt is közölte, hogy Michel Barnier főtárgyaló helyettesének Sabine Weyandot, az Európai Bizottság kereskedelmi főigazgatóságának egyik főigazgató-helyettesét nevezik ki.

Juncker júliusban nevezte ki Michel Barnier volt francia külügyminisztert, egykori uniós biztost arra, hogy előkészítse, illetve vezesse az Egyesült Királyságnak az Európai Unióból történő kiválásáról folytatott tárgyalásokat.

Barnier október 1-jétől fogja betölteni a tisztséget, és közvetlenül a bizottság elnökének fog jelenteni. Brüsszel viszont ragaszkodik ahhoz, hogy „bejelentés nélkül nincsenek tárgyalások”, vagyis amíg London nem jelenti be hivatalosan, hogy Nagy-Britannia és Észak-Írország Egyesült Királysága ki akar lépni az Európai Unióból, addig semmilyen tárgyalásra nem hajlandó a kiválásról. A bejelentés időpontja azért kiemelten fontos, mert azzal kezdetét veszi az a kétéves periódus, amelynek végén az ország uniós tagsága megszűnik, akár sikerül megállapodni, akár nem.

Az Egyesült Királyságban június 23-án tartottak népszavazást arról, hogy a szigetország továbbra is az Európai Unió tagja maradjon-e. A végeredmény szerint a szavazáson részt vett brit választók 52 százaléka szavazott a kilépésre, 48 százaléka pedig a bennmaradásra.

További cikkeink a brexitről:
A skótok továbbra is maradnának a britekkel
Az Európai Parlament is sürgeti a briteket a brexit kapcsán

Forrás: MTI

Friss hírek

A TSMC nagyot szakít az AI-őrületen

A tajvani TSMC, a világ legnagyobb szerződéses félvezető-gyártójának adózott nyeresége 68,7 százalékkal 763,1 milliárd tajvani dollárra emelkedett az idei harmadik negyedévben. A vállalat bevétele 50,9 százalékkal 1494 milliárd tajvani dollárra nőtt - és igen, ez egyben azt is mutatja, hogy a TSMC minden legyártott chipet kétszeres áron tud eladni.

Read More »

Nem enyhül az orosz-ukrán háború

Ukrajna újból elkezdi az orosz nyersolajfinomítók elleni támadásokat, miután Oroszország sem hagyott fel az ukrajnai energiaipari létesítmények támadásával - közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Timesnak adott interjúban.

Read More »
logozva.hu

Így állíts össze üdvözlőcsomagot (x)

Az első munkanapon az új kollégának egyszerre kell megjegyeznie neveket, eligazodnia a feladatok között, és megszoknia az új környezetet. Egy átgondolt üdvözlőcsomag nem old meg mindent, de segíthet oldani a feszültséget, és megmutathatja, hogy a csapat felkészült az érkezésére.

Read More »