Elhalasztják az osztrák államfőválasztás második fordulójának megismétlését – jelentette be hétfőn Wolfgang Sobotka osztrák belügyminiszter, és reményét fejezte ki, hogy az eddig október 2-ra tervezett fordulót még idén, november 27-én vagy december 4-én megtartják.
Sobotka azzal indokolta a döntést, hogy „technikai hiba”, vagyis számos hibás szavazócédula miatt nem lehetséges a szavazás jogszerű és kifogástalan lebonyolítása. A belügyminiszter elnézést kért azoktól a választópolgároktól, akik már elküldték levélben szavazataikat, és a jelöltektől is, mert „választási küzdelmük most még tovább fog tartani”.
A múlt héten lefolytatott vizsgálat szerint az országszerte kiküldött szavazócédulák közül többnek a ragasztása nem volt megfelelő. Emiatt a levélben visszaküldött szavazatok érvénytelenek lehetnek. A belügyminiszter becslése szerint több száz hibás szavazócéduláról lehet szó, azonban pontos számokat nem említett. A miniszter elmondása szerint, ha teljesen új borítékokat gyártanának, akkor nem biztos, hogy a választást még az idén meg tudják tartani. Ezért azt javasolja, hogy olyan borítékokat küldjenek ki a választópolgároknak, amilyenek 2009-ig használatban voltak.
Az államfőválasztásról szóló, hatályos törvény nem teszi lehetővé új választás kiírását, ezért a keddi parlamenti ülésen megvizsgálják az 1971 óta életben lévő törvény megváltoztatásának lehetőségét is. Eszerint ugyanis a választást csak akkor lehet elhalasztani, ha az egyik jelölt esetleg meghal. Sobotka tájékoztatása szerint az új időpontot várhatóan a jövő héten, a keddi parlamenti ülés után tűzik ki. Célként nevezte meg, hogy a választást még idén megtartsák, így az új államfőt januárban beiktathatnák hivatalába. A belügyminiszter becslése szerint nagyjából 2 millió euró többletköltséget jelenthet a szavazás elhalasztása.
Az elnökválasztás második fordulóját azért kell megismételni, mert az alkotmánybíróság az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) indítványa alapján megsemmisítette a májusi második forduló eredményét. Akkor szoros küzdelemben Alexander Van der Bellen, a Zöldek által támogatott független államfőjelölt alig több mint 31 ezer szavazattal megelőzte Norbert Hofert, az FPÖ jelöltjét.
Forrás: MTI