Nem lehet olyan politikát csinálni, amit az emberek elleneznek

Angela Merkel német kancellár és menekültpolitikája a felelős az általa vezetett Kereszténydemokrata Unió (CDU) mecklenburg-elő-pomerániai tartományi választás kudarcáért a bajor testvérpárt, a Keresztényszociális Unió (CSU) és a vasárnapi választáson a CDU-t maga mögé utasító Alternatíva Németországnak (AfD) nevű párt vezetőinek hétfői nyilatkozatai szerint.

Alexander Gauland, az AfD alelnöke a Deutschlandfunk országos közszolgálati rádiónak arra a kérdésre, mit tanulhatnak a vetélytársak a Mecklenburg-Elő-Pomerániában első nekifutásra a CDU-t megelőző, a szavazatok 20,8 százalékával a második helyre befutó AfD-től, elmondta: a többi párt megtanulhatná, hogy nem lehet olyan politikát csinálni, amelyet az emberek nagy része ellenez. Például Angela Merkel menekültpolitikáját sok ember „mélyen elutasítja, de mindig azt halljuk, hogy nincs alternatívája, ezért tovább kell folytatni, ez pedig természetesen oda vezetett, hogy mi (a kancellár menekültpolitikáját élesen bíráló AfD) aratunk nagy sikereket” – tette hozzá. Mindez azt jelenti, hogy „ezek nem a mi sikereink, hanem a többiek sikertelensége”.

Úgy vélte, az AfD már eddig is nagy hatást gyakorolt a szövetségi kormányra, például „nélkülünk nem valósult volna meg mindaz, amit a kancellár a támogat és követel” politikájának nevez – utalt az integrációs törvényre, amely többek között lehetőséget ad a tartományoknak, hogy a nemzetiségi zárványok, gettók kialakulásának megelőzése céljával három évre „röghöz kössék” a menekülteket, vagy hosszabb távú tartózkodásra feljogosító más menedékjogi státusszal felruházott embereket, vagyis előírják nekik, hol lakhatnak és hol nem lakhatnak.

Alexander Gauland hangsúlyozta: egy tartományi vagy szövetségi szintű koalíció kisebbik tagjának helyzetével szemben ellenzéki szerepben „sokkal erősebbek vagyunk, mert űzzük, hajtjuk előre” a hatalmon lévőket, akik „szüntelenül rettegnek a mandátumuk elvesztésétől”. Az AfD-nek továbbra is arra kell törekednie, hogy „a régi pártok a mi álláspontunkra helyezkedjenek, ha nem is meggyőződésből, akkor félelemből” – mondta.

A CSU főtitkára, Andreas Scheuer a Der Tagesspiegel című lapnak drámainak nevezte a mecklenburg-elő-pomerániai eredményt, és hangsúlyozta: „végre meg kell hozni a szükséges döntéseket”, vagyis be kell vezetni a évente befogadható menekültek számát 200 ezer főben korlátozó felső határt, fel kell gyorsítani az elutasított menedékkérők kitoloncolását, ki kell terjeszteni a biztonságos származási országok körét az észak-afrikai Maghreb-térség államaira és javítani kell a Németországban maradók integrációját.

Arra a kérdésre, hogy a CDU/CSU a 2017-es szövetségi parlamenti (Bundestag-) választást felvezető kampányba is Angela Merkellel az élen vág bele, a főtitkár pártja eddigi álláspontját megerősítve leszögezte, hogy előbb a tartalmi ügyeket kell tisztázni, és utána lehet szó személyi kérdésekről.

  • Korábbi cikkeink a témában:

Forrás: MTI

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »