Harmadik helyen Merkel pártja a mai tartományi választáson

Megelőzte az Angela Merkel német kancellár vezette Kereszténydemokrata Uniót (CDU) a vasárnapi mecklenburg-elő-pomerániai tartományi törvényhozási választáson a berlini vezetés menekültpolitikáját élesen bíráló Alternatíva Németországnak (AfD) nevű párt az urnazárás után megjelent első becslések szerint.

Az AfD első alkalommal indult a Landtag-választáson, és az országos köztelevíziók (ARD, ZDF) megbízásából készült eredménybecslések alapján a szavazatok 21-21,5 százalékát szerezte meg, ami 17 helyet jelent a 71 tagú schwerini Landtagban.

Németország tartományai

Németország tartományai

Az első helyen a CDU nagyobbik koalíciós partnereként 2006 óta kormányzó szociáldemokrata párt (SPD) végzett a szavazatok 30-30,5 százalékával, a CDU pedig az SPD és az AfD mögé, a harmadik helyre szorult, a szavazatok 19-20 százalékát szerezte meg.

Ezzel támogatottsága tovább csökkent a legutóbbi, 2011-ben tartott választáson szerzett 23 százalékhoz képest, amely a párt addigi legrosszabb eredménye volt. A 2013-ban alapított AfD még soha nem előzte meg a CDU-t tartományi vagy egyéb választáson.

Forrás: MTI

Friss hírek