Az Apple vezetője keményen visszavágott az EU-nak

Tim Cook úgy véli, az elmaradt adó követelése teljesen megalapozatlan, és közölte, hogy az ír kormánnyal vállvetve fognak küzdeni az intézkedés visszavonásáért.

Az Európai Unió döntése – mely alapján az Apple-nek összesen nagyjából 13 milliárd eurónyi elmaradt adót kell befizetnie az ír költségvetésbe – „teljes egészében egy politikai ökörség”, mely mögött valószínűleg az amerikai multinacionális vállalatokkal szembeni negatív előítéletek állnak – nyilatkozta a döntés után Tim Cook, a vállalat vezérigazgatója egy exkluzív interjúban, melyet az Irish Independent számára adott.

Cook elmondta, hogy nem fogadják el a döntést, az ír kormánnyal együtt fognak küzdeni azért, hogy vonják vissza, ugyanis véleménye szerint a határozatnak „sem jogi, sem tárgyi alapja nincs”, majd hozzátette, az ír vezetők is hasonlóképpen vélekednek.

Cook közölte, hogy az Apple elkötelezett amellett, hogy folytassák tevékenységüket Írországban, sőt bővítést terveznek. „Úgy vélem, Írország kitartott az Apple mellett a nehéz helyzetekben, és most mi fogunk mellettük kitartani” – fogalmazott a vállalatvezető.

  • Előzmény:

Forrás: Irish Independent

Friss hírek

Piaci körkép: tőkét emel a Lufthansa

Megnyugodtak a piacok kedden, a főbb európai tőzsdék elkezdték ledolgozni tegnapi veszteségeiket és 1-1,5% közötti emelkedést mutatnak. A Lufthansa bejelentette, hogy 2,1 milliárd eurós tőkeemelést hajt végre részvénykibocsátás formájában.

Read More »

Repülővel küldik vissza Texasból a haiti migránsokat

Texas állam és Mexikó határán több mint 12 ezer Haitiből érkező menekült zsúfolódott össze egy sátortáborban. A migránsok a Del Rio folyó alacsony vízállását kihasználva próbálnak az Egyesült Államokba jutni, de az amerikai hatóságok hétfőtől Haiti fővárosába, Port-au-Prince-be tartó repülőjáratokkal küldik vissza az embereket.

Read More »

Indul az oltáslottó Romániában

Októbertől a beoltottak számára rendezett nyereményjátékkal próbálják a koronavírus elleni vakcina felvételére ösztönözni a nagyrészt még mindig beoltatlan lakosságot. A román kormány ezen kívül étkezési utalványokat is bevet a cél érdekében, miközben az aktív fertőzöttek száma meredeken emelkedik.

Read More »

Kamatemelést várnak holnap az MNB-től

A Bank of America pénzügyi elemzőstábja hétfői helyzetértékelésében közölte: az MNB-nek a keddi kamatdöntő ülésen még határozott lépéseket kell tennie az eddigi szigorítási intézkedések hatékonyságának erősítésére. Szigorítást vár a Morgan Stanley is.

Read More »