40 dollár alatt járt az olaj, nagy a túlkínálat

40 dolláron, közel 4 százalékos eséssel zárta a mai kereskedést az olaj (WTI), de napközben 39,86 dolláron is járt, amire utoljára idén áprilisban volt példa. 

A gyenge olajár azért is lehet aggasztó a következő hetekre nézve, mert a nyári autós csúcsidőszakban sem tudtak csökkenni az olajkészletek, sőt emelkedtek a tartalékok.

A Reuters előzetes felmérése szerint az OPEC tagországok kitermelése júliusban valószínűleg rekord magasságig szökött, mivel Szaúd-Arábia optimális kitermelési szinten volt, Irak növelte kitermelését, Nigéria pedig jelentősen megemelte exportját. Szintén a kínálat növekedésére mutató jelzés, hogy az USA 44 fúrótornyot helyezett üzembe júliusban, ami az elmúlt két év legmagasabb adata.

oil_night

A fentiek megerősítik azt a trendet, hogy a kitermelő országok jelenleg inkább a piaci részesedésük megtartására vagy növelésére helyezik a hangsúlyt kitermelési politikájukban, mint az árképzésre – azaz inkább több olajat adnak el alacsonyabb áron, mint kevesebbet drágábban.

Ez viszont további nyomás alá helyezheti az olajárakat, ezen keresztül pedig a tőkepiacokat és így áttételesen a gyengébb lábakon álló bankokat is, éppen ahogy 2016 első heteiben történt.

  • Kapcsolódó cikkünk

Az iráni olajminiszter mindenesetre optimistán nyilatkozott a helyzetről – mint mondta, a piacon túlkínálat uralkodik, a kereslet és a kínálat közötti egyensúly azonban helyre fog állni.

Kétségtelen, a kérdés csak az, hogy milyen árszint mellett…

Forrás: Reuters / Kitekintő

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »