„Útikalauz a Brexithez”: Mit tanultunk eddig?

Nagy-Britannia kiválása az EU-ból nem lesz egy egyszerű dolog, lévén soha nem volt még erre precedens és semmilyen előkészületek nem történtek erre vonatkozóan a ma már történelminek számító népszavazás előtt. 

Mikor kezdik a tárgyalásokat?

Theresa May miniszterelnöknek el kell döntenie, hogy mikor kívánják aktiválni az 50. cikkelyt. Ezután kétéves tárgyalások következnek majd. Míg néhány brit politikus és külföldi vezető sürgetné a dolgot, addig May semmiképpen nem akarja ezt meglépni az év vége előtt. Angela Merkel áldotta ezért a brit kormányfőt, ugyanakkor kizárta az előzetes tárgyalások lehetőségét is.

Milyen lenne az EU utáni rezsim?

Amit biztosan tudunk, hogy a Brexit-párti lobbi egyrészt szeretne teljes hozzáférést az EU egységes piacához, ugyanakkor korlátozná a szabad munkaerő-áramlást az országba. Angela Merkel és Francois Hollande szerint teljességgel kizárt, hogy ez így működhessen.

Rupert Harrison, a brit kincstár egykori tanácsadója így nyilatkozott az ügyben: „lehetséges, ha Nagy-Britannia csak kis mértékben növeli a bevándorlás ellenőrzését és kicsit kevésbé lesz jelen az egységes európai piacon”. Tehát létre kellene hozni valamiféle egyensúlyt, ami mindkét fél számára elfogadható.

Hatalmas kihívást jelent továbbá Nagy-Britannia számára, hogy új kereskedelmi kapcsolatokat építsen ki az EU-n kívül. Addig ugyanis nem köthet hivatalos megállapodást más országokkal, míg az Unió tagja. A köztes időszakra ki kell találniuk valamiféle hiánypótló megállapodást.

A brit bankok továbbra is működnek majd Európa-szerte?

Az úgynevezett banki útlevél, amely lehetővé teszi a brit hitelezők számára, hogy az EU többi részében is nyújthassanak különféle szolgáltatásokat, kulcsfontosságú kérdés (legfőképp Londonnak).

A Bank of England épülete Londonban – Forrás: Reuters

A JPMorgan Chase & Co. és a UBS vezetői például arra figyelmeztettek, hogy ha nem sikerül fenntartani ebben a kérdésben a status quo-t, az arra fogja kényszeríteni őket, hogy csökkentsék a brit munkahelyek számát. Philip Hammond brit pénzügyminiszter szerint a banki útlevél megvédése a tárgyalások „nagyon fontos részét fogja képezni”.

Milyen kereskedelmi ajánlatokat találhat Nagy-Britannia az EU-n kívül?

Ha Nagy-Britannia kilép, szüksége lesz saját kapcsolatokra azokkal az országokkal, melyek most még mint EU tagországgal tárgyalnak vele.

A legfőbb probléma az, hogy a britek senkivel sem folytattak egyedül kereskedelmi tárgyalásokat a ’70-es évek eleje óta, így nincs is olyan emberük, aki járatos lenne ez ügyben. Lázas keresgélés folyik tehát az ügyvédek, bankárok és vezetői tanácsadók körében, hogy ki tudna ebben segíteni. Ám ennek borsos ára van.

  • Lehetőségek:
Liam Fox kereskedelmi államtitkár legalább egy tucat lehetséges egyezményről beszélt, David Davis pedig azt mondta, „a Brexit kitűnő lehetőség egy, az EU piacánál tízszer nagyobb szabadkereskedelmi zónába való belépésre”. Ausztrália máris felajánlott egy azonnali megállapodást, ám például a Liam Fox által „nagyon gyümölcsözőnek” várt kanadai tárgyalások nem hoztak eredményt, révén Kanada kijelentette: az EU-val való kereskedés elsőbbséget élvez.

Mi történik az EU állampolgárokkal az Egyesült Királyságban?

May azt mondja, szeretné garantálni a Nagy-Britanniában élő EU polgárok jogait mindaddig, míg a brit polgárok ugyanilyen bánásmódban részesülnek Európa-szerte. Davis máris egy „nagyvonalú megállapodást” szeretne ez ügyben, ám hozzátette: be lehetne vezetni egy „határidőt”. Ez azonban nem tenné lehetővé a nemrég érkezettek számára a maradást.

brexit

Hollande azt nyilatkozta múlt héten, hogy „a britek addig maradnak Franciaországban, ameddig csak szeretnének.” – Forrás: Reuters

Mit jelent a Brexit az adatvédelem szempontjából?

Júliusban egy új transzatlanti adatátvitel eszköz lépett hatályba, ami lehetővé teszi a multi cégeknek, hogy a személyes információkat hajón szállítsák Európából az Egyesült Államokba.

Nagy-Britanniának nagy valószínűséggel egyedül kell arról tárgyalnia az USA-val, hogy az adatáramlás a lehető legbiztonságosabban történjen a két ország között. Illetve összhangba kell majd hoznia a saját adatvédelmi szabályozását a jóval szigorúbb uniós adatvédelmi törvénnyel, mely 2018-ban lép hatályba az EU-ban.

  • Korábbi cikkeink a témában:

Forrás: Bloomberg

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »