Jól mentek a fapadosok, zárkózik a Wizzair

Bővült a legnagyobb európai diszkont légitársaságok utasforgalma június hónapban – derül ki a légitársaságok által közzétett statisztikákból.

A legnagyobbnak számító ír Ryanair 10,6 millió utast szállított júniusban, 11 százalékkal többet, mint egy évvel korábban, a járatok pedig átlagosan 94 százalékos töltöttséggel üzemeltek. A légitársaság éves gördülő adatai szerint a Ryanair 109,6 millió utast szállított, 16 százalékkal többet, mint 2015 első fél évében, az év első hat hónapjában pedig 54,4 millióan repültek a a Ryanairrel, azaz 17 százalékkal többen, mint tavaly ugyanebben az időszakban.

Az angol easyJet ennél kisebb mértékben, 5,8 százalékkal növelte utasai számát az év hatodik hónapjában, júniusban 6,9 millióan választották ezt a céget, a járatok kihasználtsága 1,4 százalékponttal 94,1 százalékra javult. Az easyJet éves gördülő utasforgalma 71,8 millió volt, 7,1 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban, a járatok töltöttsége 0,3 százalékponttal 91,5 százalékra javult. Az angol légitársaság a január-júniusi időszakban 34,8 millió utast szállított, amely 6 százalékkal magasabb a 2015 január-júniusi adatnál.

Az alacsony bázis miatt a magyar hátterű Wizz Air érte el a legnagyobb, 16 százalékos javulást, a cég Airbusaival júniusban 2 millióan repültek, míg egy évvel korábban még csak 1,7 milliós forgalmat bonyolított le a vállalat. A járatok töltöttsége 0,7 százalékponttal 91,7 százalékra javult.

A Wizz Air nem közölt gördülő 12 havi statisztikát, az adatokból annyi olvasható ki, hogy az első félévben 10 millió 350 ezren repültek a Wizz Airrel, 19 százalékkal többen, mint a tavalyi év azonos időszakában.

Forrás: MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »