Hamarosan lesz Kisebbségi Alap

Megkezdődött a Kisebbségi Kulturális Alapról szóló törvény kidolgozása, az ezzel megbízott munkacsoport a napokban alakult meg. A tervezet várhatóan decemberben kerülhet a kormány elé, írja az Új Szó.

Az eredeti elképzeléshez képest néhány hónapos csúszással készülhet el a Kisebbségi Kulturális Alapról (KKA) szóló törvény. A jogszabályt a kulturális minisztérium fogja beterjeszteni, a szöveget kidolgozó munkacsoportot a tárca művészeti főosztályának igazgatója, Zuzana Komárová vezeti, az alelnöke pedig Bukovszky László (Híd) kisebbségi kormánybiztos. „A törvényszöveg a Híd által már kidolgozott és a parlamentbe is beterjesztett változat alapján készül – mondta lapunknak Bukovszky. – Azt szeretnénk, hogy az eredeti változatban lefektetett alapelképzelések megmaradjanak.” A KKA struktúráját közelíteni akarják a Szlovák Művészeti alap struktúrájához, megőrizve azonban a nemzeti kisebbségek kultúrájára érvényes specifikumokat. Szlovák civilszervezetek részéről az is felmerült, hogy a KKA-t be kellene illeszteni a szlovák Művészeti Alap struktúrájába. Az indoklásuk szerint anyagi és racionális szempontból jobb lenne közös alapot működtetni, de ezt a javaslatot elvetették. „A kormány kulturális tanácsa hozta létre ezt a csoportot azzal a céllal, hogy a kormányprogramban leírtaknak megfelelően az önálló kisebbségi kulturális alapról szóló törvényt kidolgozza” – magyarázta Bukovszky.

A törvényszövegnek már augusztus végére, szeptember elejére el kell készülnie, majd megkezdődhet a hivatalos jóváhagyási, tárcaközi egyeztetési folyamat. „A kulturális miniszter decemberben terjesztheti be a kormány elé” – mondta Bukovszky. Szerinte nem valósul meg az eredeti elképzelés, amely szerint a törvényt már ősszel elfogadhatta volna a kormány, majd a parlament, a törvény előkészítéséhez több időre van szükség. Úgy véli azonban, hogy ez nem befolyásolja majd az alap tényleges működésének kezdetét, amit 2018 januárjára terveztek.

A munkacsoportban helyet kapott három nemzetiség képviselője is. „Javasoltam a magyar, a roma és a ruszin kisebbség képviselőinek részvételét a csoport munkájában” – mondta Bukovszky. A magyar kisebbségi szervezeteket Szekeres Klaudia, a kisebbségi bizottság egyik magyar tagja képviseli majd. „A kisebbségi szakemberekkel külön is egyeztetek a törvényről” – tájékoztatott a kisebbségi biztos.

Kitekintő / Új Szó

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »