Szlovákia kormánya tiszteletben tartja Nagy-Britannia választóinak döntését, és nem tartja szükségesnek, hogy azt bármilyen formában kommentálja – jelentette ki Robert Fico miniszterelnök a Nagy-Britannia Európai Unióból való kilépéséről szóló népszavazás sikere után, írja az Új Szó. „Ez nem tragédia, ez a realitás, amelyre az EU-ban maradó 27 tagállamnak sürgősen reagálni kell. Nagy hiba lenne, ha az EU 27 tagállamának reakciója olyan lenne, mint az EU eddigi politikája. Az európai emberek óriási része elveti az unió migrációs politikáját, elégedetlen az EU gazdasági politikájával. Rajtunk áll, hogy kijelentsük, az EU-nak alapvető változásokon kell átesnie” – mondta Fico. Fico informális beszélgetések során több EU-s politikusnak is felkínálta, az elnöklő ország vezetőjeként véleménycserét kezdeményezne az EU jövőjéről. „Attraktívabb hozzáállást kell tanúsítanunk azokhoz a témákhoz, amelyeket az állampolgárok negatívnak tartanak” – mondta a miniszterelnök, aki szerint a szlovák elnökségnek óriási a felelőssége, ezért felszólította az ellenzék vezetőit, hagyjanak fel az állam destrukciójával, főként, ha állításaiknak nincs alapja, vagy nincsenek bizonyítékaik.
Fico Kárpát-medence Nagy-Britannia Smer Szlovákia
Friss hírek
Nem tűnik el, de 15 éven belül vízpótlásra szorulhat a Balaton
A Balaton vízgyűjtő területének éves vízegyenlege a hosszú távú trendek alapján többletből hiányba fordult, a felborult évszakos egyensúly miatt pedig egy átlagos csapadékú tél már nem képes pótolni a nyári vízhiányt - derül ki Szabó Péter meteorológus elemzéséből.
Read More »Összeállt a koalíció Netanjahu leváltására
A kormányváltásra törekvő tömb pártjai megállapodtak tevékenységük összehangolásáról Izraelben a Netanjahu-kormány leváltása, "nemzeti szükségkormány" megalakítása és a kneszetben meglévő egyértelmű parlamenti többség érvényre juttatása érdekében.
Read More »600 milliárd forintos lakossági felújítási program indul jövőre
Az energetikai korszerűsítést célzó programban a családi házaknál legfeljebb 15,5 millió forintos, a társasházaknál pedig lakásonként legfeljebb 5,2 millió forintos felújítás támogatható, mindez olyan beruházásokra vonatkozik mint a szigetelés, nyílászárócsere és korszerű világítás.
Read More »Elindult az elszámoltatás, Matolcsy Györgyöt őrizetbe vették
Elindult Magyarországon az előző kormány által törvénytelenül felhasznált javak ügyében kezdeményezett elszámoltatás, azonban a folyamatnak a jogállamiság elve mentén kell haladnia - mondta Magyar Péter miniszterelnök az AP amerikai hírügynökségnek adott, szerdán közzétett interjújában.
Read More »Költségcsökkentésre kényszerül a BBC, leépítések jönnek
Több televízió- és rádiócsatorna hagyományos terjesztésű adásainak megszüntetését jelentette be kedden a BBC brit közszolgálati médiatársaság a korábban meghirdetett markáns költségcsökkentési program újabb mozzanataként.
Read More »Nigériát is elérte az Ebola
Egyre több országot ér el az új afrikai Ebola-járvány, mely több mint egy évtized után bukkant fel újra Kongóban. Uganda és Kenya után ezúttal Nigéria jelezte első esetét, fokozva az aggodalmakat a járvány miatt, amely már több ezer ember életét követelte.
Read More »
Kitekintő.hu Ha nyitott vagy a világra.