Lajcák: Új és negatív mozzanat lenne a brit kilépés

Olyan új és negatív mozzanat lenne Nagy-Britannia kilépése az Európai Unióból, amilyet „egyelőre nem tudok és nem is akarok elképzelni” – jelentette ki Miroslav Lajcák szlovák külügyminiszter a TASR szlovák közszolgálati hírügynökségnek nyilatkozva kedden.

Miroslav Lajcák a júliusban kezdődő szlovák EU-elnökség tervezett programjáról nyilatkozott az állami hírügynökségnek, s ezzel összefüggésben tett említést az EU-tagságról június 23-ára kiírt brit népszavazás lehetséges következményeiről. A szlovák diplomácia vezetője szerint Nagy-Britannia távozása az unióból azt is magával hozná, hogy az a szlovák uniós elnökség vezető témájává válna.

„Nem is akarok gondolkozni erről, mivel tény, hogy az EU-ból eddig még senki nem lépett ki, ellenben sok olyan ország van, amely tagjává akar válni. Tehát egy olyan új és negatív mozzanat lenne (Nagy-Britannia távozása), amilyet egyelőre nem tudok és nem is akarok elképzelni” – fogalmazott Miroslav Lajcák.

Elmondta: a brit népszavazás és annak időpontja az egyik ok, hogy a szlovák uniós elnökség prioritásait hivatalosan csak június 30-án hagyja majd jóvá a pozsonyi kormány, mivel – mint mondta – elkerülhetetlen, hogy a legfőbb célkitűzések a referendum eredményére is tekintettel legyenek. A miniszter a pozsonyi parlamentben a múlt héten ismertette a szlovák uniós elnökség tervezett prioritásait. Az általa elmondottak szerint a fő témák a gazdasági és monetáris unió elmélyítése, a fiskális integráció, az energiaunió és az egységes digitális piac megteremtése, illetve a fenntartható migrációs és menekültpolitika unión belüli kialakítása lennének.

Kitekintő / MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »