Tábornok lett a szlovákiai magyar rendőrből

Három megyei rendőrfőkapitányt,  egy rendőrattasét, és öt katonatisztet léptetett elő tábornoki rangba tegnap Andrej Kiska köztársasági elnök. Faragó Csaba személyében egy magyarral is bővült a főtiszti kar, írja az Új Szó. A kormány január 13-ai döntése nyomán tegnap rendőr tábornokká nevezte ki Faragó Csaba pozsonyi, Vladimír Šramko trencséni, és Marián Slobodník besztercebányai kerületi főkapitányokat, valamint Juraj Bukuš budapesti rendőrattasét. Az államfő vezérőrnaggyá léptette elő Ondřej Novosadot, a Szlovák Köztársaság Fegyveres Erő Szárazföldi Erőinek parancsnokát, Miroslav Korbát,  légierő parancsnokát, és Ján Balciart, a Katonai Hírszerzés parancsnokát. Ivan Pacho, a Szlovák Köztársaság Fegyveres Erői Vezérkarának stratégiai tervező törzse parancsnokát, és Vladimír Šimkót, a Köztársasági Elnöki Hivatal Katonai Irodájának vezetőjét dandártábornokká léptette elő.  Az előléptetéssel a rendőrség kötelékében nyolcra emelkedett a tábornokok száma, a hadseregben 20 tábornoki hely van, ebből 15-öt töltenek be tábornokok, ötöt pedig ezredesek. „A tábornoki kar száma arányaiban összehasonlítható a szomszédos államok hadseregeinek tábornoki karával, és a tisztikaron belül is arányos” – áll a védelmi minisztérium közleményében.

Kitekintő / Új Szó

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »