Brexit: eldördül a kampánypisztoly

  • Nagy-Britannia június 23-án népszavazással dönti el, hogy marad –e az Európai Unió tagja.
  • David Cameron kormányfő a maradás mellett kampányol, azonban pártja megosztott, ugyanis a UKIP mellett számos konzervatív politikus is a kilépést támogatja.
  • A küzdő felek felálltak, a hivatalos kampányidőszakig egy bő hónap van hátra.

A „Brexit”, azaz Nagy-Britannia EU-ból való esetleges kilépése, június 23-án népszavazással dől el. Nem az idei lesz az első, kilépésről szóló referendum a szigetország történetében, 1975 júniusában, két évvel az Európai Gazdasági Közösséghez való csatlakozás után, Nagy-Britannia lakossága a maradás mellett döntött. Bár a jelenleg kormányzó Konzervatív Párt euroszkepticizmusa hosszú múltra tekint vissza, az újabb népszavazás ötlete hivatalosan csak 2013 januárjában merült fel. A brit kormányfő, David Cameron ekkor fejtette ki az EU reformjának szükségességét, valamint ígért referendumot a brit tagságról.

Cameronnak időközben sikerült engedményeket kiharcolnia országa számára, így jelenleg a maradás mellett kampányol. A múlt februári EU-csúcson kialkudott reformok számos területet érintenek, beleértve az uniós munkavállalóknak szóló juttatások csökkentését, valamint a brit szuverenitás védelmét. Bár a kormányfő egyértelműen a maradást tartja az egyetlen járható útnak, pártja a végletekig megosztott. Számos konzervatív politikus kampányol a kilépés mellett, szembehelyezkedve a hivatalos kormányzati állásponttal. A Konzervatív Párttól korábban szokatlannak számítottak a nyilvánosság előtt vívott heves szócsaták, azonban az elmúlt hetekben több alkalommal fordultak egymás ellen kormánypárti politikusok.

Jelenleg az erőviszonyok mind a Konzervatív Párton belül, mind a kampányoló pártok között kiegyenlítettnek tekinthetők. Korábban úgy tűnt, az EU-tagságot ellenzők elsősorban Nigel Farage és pártja, a UKIP kezdeményezésére, a Leave.EU-ra hagyatkozhatnak. A Leave.EU népszerűségének komoly gátat szab, hogy sokan xenofóbnak és túlságosan múltba révedőnek tartják az EU negatív aspektusaira, így a bevándorlás problematikájára fókuszáló kezdeményezést.

Időközben azonban olyan, komoly népszerűségnek örvendő konzervatív politikusok is a kilépés ügye mellé álltak, mint Michael Gove igazságügy miniszter és Boris Johnson, London polgármestere. Sokak szerint általuk a Brexit új, az Unión kívüli létet optimistán ábrázolni képes perspektívával gazdagodott. Gove és Johnson egy nyitott, előretekintő Nagy-Britanniát képzelnek el az EU-n kívül, és szeretnék, ha a szigetország továbbra is szabadon kereskedhetne az Unióval. Ez a vonal a Vote Leave nevet viseli, és a Konzervatív Párt tagjainak mintegy fele mellett a Munkáspárt elszakadást támogató tagjai is támogatják.

A kampányidőszak április 15-én veszi kezdetét, és egészen a referendum napjáig tart. Mindkét oldal egy-egy hivatalos kampánnyal rendelkezhet, ezek kiválasztása a Választási Bizottság feladata. Míg a Brexit-pártiak hivatalos kampánya egyelőre kérdéses, a Leave.EU és a Vote Leave is betöltheti még ezt a szerepet, az biztosnak tűnik, hogy maradás melletti kampányt a „Britain Stronger in Europe” nevű pártközi csoport fogja vezeti. A maradás híve, David Cameron és a Konzervatív Párt képviselőinek nagyjából fele mellett a Munkáspárt nagy része, a Skót Nemzeti Párt, a walesi Plaid Cymru, illetve a Liberális Demokraták is.

A Brexit előreláthatólag nem csak a brit belpolitikában élezi ki az ellentéteket. Amennyiben az elszakadás mellett döntenek, a britek komoly szigorra számíthatnak az EU-tól, amelynek várható célja a példa statuálása lehet. Emellett Wolfgang Schäuble német pénzügyminiszter BBC-nek adott nyilatkozatában felhívta a figyelmet, hogy Nagy-Britannia kilépése esetén bonyolult tárgyalássorozatra lehet számítani. Schäuble szerint a több éves bizonytalanság „méreg” lenne Nagy-Britannia, az európai kontinens és a világ piacai számára.

Uniós szinten is növeli a bizonytalanságot, hogy a brit kilépés precedens nélküli lenne, ugyanis ez idáig egyetlen tagállam sem lépett ki az EU-ból, egyedül Grönlandon, a Dániához tartozó autonóm területen döntöttek az Unió elhagyása mellett még 1982-ben. Idén júniusban azok a britek és írek, valamint a Nemzetközösség azon állampolgárai szavazhatnak, akik Nagy-Britanniában élnek és betöltötték 18. életévüket. A külföldön élő britek többsége, valamit a Nagy-Britanniában élő uniós állampolgárok nem vehetnek részt a referendumon.

Dienes Balázs

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »