Nagyobb szerepet vállalhat a NATO a menekültválság kezelésében

  • A NATO tanulmányozza annak a lehetőségét, hogy nagyobb szerepet vállaljon a menekültválság kezelésében.
  • A NATO-főtitkár elmondta, beszélt a török védelmi miniszterrel, aki arról tájékoztatta, hogy fel fogja vetni a szövetség szerepvállalásának kérdését a szervezet védelmi tárcavezetőinek találkozóján.
  • Jens Stoltenberg hozzátette, a német védelmi tárca vezetőjével is megbeszélést folytatott ez ügyben.


A NATO komolyan tanulmányozza annak a lehetőségét, hogy Németország és Törökország előző napi felhívásának eleget téve nagyobb szerepet vállaljon a menekültválság kezelésében – közölte kedden az észak-atlanti szövetség főtitkára.

„A menekült- és migránsválság súlyos aggodalomra ad okot mindannyiunk számára, ezért úgy gondolom, nagyon komolyan tanulmányozni fogjuk Törökország és más szövetségesek azon kérését, hogy vizsgáljuk meg, miként tud segíteni a NATO a krízis kezelésében” – hangsúlyozta brüsszeli sajtótájékoztatóján Jens Stoltenberg.

A NATO-főtitkár elmondta, délelőtt telefonon beszélt a török védelmi miniszterrel, aki arról tájékoztatta, hogy fel fogja vetni a szövetség szerepvállalásának kérdését a katonai szervezet védelmi minisztereinek szerdán kezdődő kétnapos találkozóján.

Stoltenberg hozzátette, a német védelmi tárca vezetőjével is megbeszélést folytatott ez ügyben, jelenleg azonban még nem tud részletekkel szolgálni azt illetően, hogy Berlin és Ankara milyen típusú segítséget vár a NATO-tól.

Angela Merkel német kancellár hétfőn Ankarában tárgyalt Ahmet Davutoglu török miniszterelnökkel, és a találkozó után tartott közös sajtótájékoztatón elmondták, arra szeretnék rávenni a NATO-t, hogy vállaljon nagyobb szerepet a menekültválság kezelésében. Angela Merkel kijelentette, a szövetség védelmi miniszteri tanácskozása lehetőséget nyújt annak a megvitatására, hogy miként tudná segíteni a NATO az európai uniós határőrizeti ügynökség (Frontex) és a török parti őrség munkáját.

Kitekintő / MTI

Friss hírek

A TSMC nagyot szakít az AI-őrületen

A tajvani TSMC, a világ legnagyobb szerződéses félvezető-gyártójának adózott nyeresége 68,7 százalékkal 763,1 milliárd tajvani dollárra emelkedett az idei harmadik negyedévben. A vállalat bevétele 50,9 százalékkal 1494 milliárd tajvani dollárra nőtt - és igen, ez egyben azt is mutatja, hogy a TSMC minden legyártott chipet kétszeres áron tud eladni.

Read More »

Nem enyhül az orosz-ukrán háború

Ukrajna újból elkezdi az orosz nyersolajfinomítók elleni támadásokat, miután Oroszország sem hagyott fel az ukrajnai energiaipari létesítmények támadásával - közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Timesnak adott interjúban.

Read More »
logozva.hu

Így állíts össze üdvözlőcsomagot (x)

Az első munkanapon az új kollégának egyszerre kell megjegyeznie neveket, eligazodnia a feladatok között, és megszoknia az új környezetet. Egy átgondolt üdvözlőcsomag nem old meg mindent, de segíthet oldani a feszültséget, és megmutathatja, hogy a csapat felkészült az érkezésére.

Read More »