Szerb miniszterelnök: az osztrák határ lezárásának „dominóhatása” lenne

Dominóhatása lenne annak, ha Ausztria lezárná a határait a migránsok előtt, mert egy ilyen forgatókönyv esetében valószínűleg Szlovénia és Horvátország is így járna el, és akkor Szerbiának is lépnie kellene – hangsúlyozta Aleksandar Vucic szerb miniszterelnök kedden Belgrádban, miután megbeszéléseket folytatott Sebastian Kurz osztrák külügyminiszterrel.

A szerb kormányfő megismételte korábbi álláspontját, miszerint Szerbia nem emel kerítést a határain, hozzátette ugyanakkor, hogy a határait meg fogja védeni, és nem engedi meg, hogy a migránsok miatt Szerbia gazdasága károkat szenvedjen. Megemlítette, hogy Ausztria 90 ezer menekültet fogadott be, ellátásukra pedig 2 milliárd eurót különített el, de ugyanerre Szerbiának nem lenne kapacitása, azt „nem élné túl” az ország.

Kiemelte, hogy az lenne a legjobb, ha átfogó európai uniós megoldás születne, erre viszont a közeljövőben nem sok esélyt lát. Megismételte azt is, hogy Szerbia hajlandó kivenni a részét a migránsok elosztására vonatkozó kvótarendszerből.

Sebastian Kurz, az osztrák diplomácia vezetője hangsúlyozta, országa tisztában van azzal, hogy amennyiben idén kevesebb migránst fogadnak be, mint tavaly – 90 ezer helyett csak 37 500-at -, azzal láncreakciót válthatnak ki a nyugat-balkáni migránsútvonal teljes hosszán. Mint fogalmazott, folyamatos kommunikációra van szükség az érintett országokkal, a cél pedig a migránsáradat csökkentése.

Szerbián tavaly több mint 600 ezren haladtak át, az idei esztendőben pedig máris meghaladta a 60 ezret az országba érkező menedékkérők száma.

Kitekintő / MTI

Friss hírek

A TSMC nagyot szakít az AI-őrületen

A tajvani TSMC, a világ legnagyobb szerződéses félvezető-gyártójának adózott nyeresége 68,7 százalékkal 763,1 milliárd tajvani dollárra emelkedett az idei harmadik negyedévben. A vállalat bevétele 50,9 százalékkal 1494 milliárd tajvani dollárra nőtt - és igen, ez egyben azt is mutatja, hogy a TSMC minden legyártott chipet kétszeres áron tud eladni.

Read More »

Nem enyhül az orosz-ukrán háború

Ukrajna újból elkezdi az orosz nyersolajfinomítók elleni támadásokat, miután Oroszország sem hagyott fel az ukrajnai energiaipari létesítmények támadásával - közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Timesnak adott interjúban.

Read More »
logozva.hu

Így állíts össze üdvözlőcsomagot (x)

Az első munkanapon az új kollégának egyszerre kell megjegyeznie neveket, eligazodnia a feladatok között, és megszoknia az új környezetet. Egy átgondolt üdvözlőcsomag nem old meg mindent, de segíthet oldani a feszültséget, és megmutathatja, hogy a csapat felkészült az érkezésére.

Read More »