Egyre magyarosabb az osztrák migrációs politika

  • Szigorúbb menekültpolitikát és a görög-török határ lezárást szorgalmazza az osztrák belügyminiszter a Der Standard osztrák napilap hétfői számában megjelent nyilatkozatában.
  • Változtatni kell az uniós határoknál alkalmazott stratégián – hangsúlyozta Johanna Mikl-Leitner, aki szerint elsősorban a menekültek megmentésére kell koncentrálni.
  • Ez nem jelenti egyúttal azt is, hogy az emberek korlátlanul beutazhatnak az unió területére – szögezte le.
  • Mikl-Leinter javaslata szerint napi beutazási kvóta alapján engednék be a menekülteket Ausztriába.

Szigorúbb menekültpolitikát és a görög-török határ lezárást szorgalmazza az osztrák belügyminiszter a Der Standard osztrák napilap hétfői számában megjelent nyilatkozatában.

Változtatni kell az uniós határoknál alkalmazott stratégián – hangsúlyozta Johanna Mikl-Leitner, aki szerint elsősorban a menekültek megmentésére kell koncentrálni.

Ez nem jelenti egyúttal azt is, hogy az emberek korlátlanul beutazhatnak az unió területére – szögezte le. A néppárti politikus elmondta azt is: ameddig nincsen közös európai megoldás és nem védik a külső uniós határokat, addig az osztrák kormány minden intézkedése arra irányul, hogy már a határon megfékezze a menekültek beáramlását.

Mikl-Leinter javaslata szerint napi beutazási kvóta alapján engednék be a menekülteket Ausztriába. A tárcavezető azt sem zárta ki, hogy az osztrák határszakasz déli részére, a spielfeldi átkelőn kívül máshova is építenek majd kerítést. Hans Peter Doskozil védelmi miniszter a tiroli Brenner-hágónál tervezne a stájerországihoz hasonló határirányítási rendszert.

A lap felidézte: Werner Faymann kancellár szintén kiállt amellett, hogy a Frontex (az európai uniós határőrizeti ügynökség) által feltartóztatott migránsokat vissza kell küldeni Törökországba. A szigorúbb menekültpolitikát támogatva Werner Faymann kancellár egy hétvégi lapinterjúban megerősítette: Ausztriának fel kell készülnie arra, ha a menekültek új útvonalon érkeznek az országba. Faymann szerint amennyiben Törökország nem tudja megfékezni a menekültek beáramlását, akkor Ausztria B-tervvel áll elő, és szükség esetén megerősíti az ország határainak védelmét.

Az osztrák kormánykoalíció két pártja számos javaslatot mutatott már be a menekültek beáramlásának megfékezésére. A Der Standard szerint úgy tűnik, mintha a néppártiak és a szociáldemokraták túllicitálnák egymást a tervekkel.

A külügyi és a védelmi tárca által támogatott javaslat szerint Ausztriának hangsúlyosabban részt kell venni az európai védelmi feladatokban. Ennek értelmében osztrák katonákat küldenének a görögországi uniós külső határok biztosítására, valamint segédkeznének a regisztrációs központok (hot spotok) kiépítésében.

Az osztrák belügyminisztérium tervei szerint mintegy ötvenezer, vagyis évente 12 500 menekültet toloncolnak ki Ausztriából 2019-ig. Január végén arról is döntött az osztrák kormány, hogy idén legfeljebb 37 500 menedékkérőt engednek be az országba, 2019-ig pedig összesen mintegy 130 ezer lehet a számuk. Jelenleg szakértők vizsgálják, hogy jogszerű-e a befogadás felső korlátjának meghatározása.

Kitekintő / MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »