Észak-Korea műholdat állított pályára

Észak-Korea bejelentette vasárnap, hogy a hajnalban elindított nagy hatótávolságú rakétával sikeresen pályára állította a műholdat, amelynek a világűrbe juttatását napokkal ezelőtt előre jelezte.

A Kvangmjongszong-4 nevű műhold 94 perc alatt kerüli meg a Földet. Az ország további szatelliteket fog felbocsátani – közölte az állami tévé.

A Yonhap dél-koreai hírügynökség alátámasztotta a sikeres műholdfelbocsátásról szóló phenjani bejelentést azzal, hogy idézte a dél-koreai hadsereg egyik tisztségviselőjét. Ő azt mondta: úgy tűnik, a rakéta pályára állított egy tárgyat. A védelmi minisztérium nem erősítette meg ezt a véleményt.

MTI

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »