Csak feltételekkel kaphat hitelt Moldova

Az új moldovai kormány európai elkötelezettségét bizonyító reformok megkezdéséhez kötötte a Chișinăunak ígért hitel folyósítását a bukaresti kormány – közölte vasárnap a hazai sajtó Dacian Cioloș miniszterelnök moldovai partneréhez, Pavel Filip kormányfőhöz intézett levelét ismertetve.

Cioloș hét pontban foglalta össze, milyen lépéseket vár Moldovától ahhoz, hogy a tavaly aláírt 150 millió eurós hitelszerződés első, 60 milliós részletét Chișinău lehívhassa. Bukarest ugyanis elvárja, hogy Moldova előbb elkezdje valóra váltani az EU-val kötött társulási egyezményébe foglalt reformokat.

Bukarest a korrupció visszaszorítását célzó jogszabályok elfogadására, az ebben érintett igazságszolgáltatási szervek megerősítésére kiemelt hangsúlyt helyez. Az elvárások között szerepel, hogy Moldovában feddhetetlen, szakmailag hiteles kormányzót nevezzenek ki a jegybank élére, mérjék fel a bankrendszert fenyegető veszélyeket, erősítsék meg a nemzeti bank hatáskörét a pénzmosás visszaszorítása érdekében, továbbá dolgozzák ki a Nemzetközi Valutaalappal kötendő hitelmegállapodás menetrendjét és feltételeit.

Bukarest olyan gazdaságélénkítő törvénycsomagot is elvár Chișinăutól, amelynek kidolgozásába az üzleti és civil szféra képviselőit is bevonják. Cioloș levelében megerősítette: Románia támogatni kívánja Moldovát, hogy sikeresen kilábaljon a válságból, amelyre szerinte csak az EU által szorgalmazott reformok társadalmi párbeszéden alapuló, eltökélt végrehajtása hozhat megoldást.

Az új moldovai miniszterelnök beiktatása utáni első külföldi útja hétfőn Bukarestbe vezetett, ahol a román államfő és miniszterelnök támogatásukról biztosították Moldova európai közeledését.

Kitekintő / Maszol.ro

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »