Vučić elleni bojkottra szólít fel a szerb ellenzék egyik vezetője

Bojan Pajtić, a szerb Demokrata Párt elnöke nyilvános állásfoglalásra szólít fel minden Európa-párti, demokratikus irányultságú, miszerint nem lépnek koalícióra Aleksandar Vučićtyal, és egyesült ellenzékként lépnek fel.

Bojan Pajtić, a Demokrata Párt (DS) elnöke tegnap este Leskovacon azt mondta, pártja januárban minden Európa-párti, demokratikus irányultságú pártot nyilvános állásfoglalásra szólít fel, miszerint nem lépnek koalícióra Aleksandar Vučićtyal, és egyesült ellenzékként lépnek fel.

Egyetlenegy mandátumot, egyetlenegy szavazatot sem akarunk a kormánypárti erőknek ajándékozni, ezen leszünk minden erőnkkel az elkövetkező időszakban – mondta Pajtić, majd hozzátette, Szerbiában komoly változásokra van szükség.

A Szerb Haladó Párt (SNS) állításaira, miszerint a DS jelentéktelen párt, amelyet széthullás fenyeget, Pajtić azt mondta, hogy a haladókat elhagyják a képviselőik, és a „folyamat megindult”. A SNS Pajtić szerint azért beszél folyton a DS-en belüli megosztottságról, hogy elterelje a saját problémáiról a figyelmet. Szavai szerint Borko Stefanović ugyan kilépett a pártból, de egyetlenegy bizottság sem távozott vele együtt.

A decentralizáció miatt a DS-elnök szerint módosítani kell a választási rendszeren.

„A választási rendszeren változtatni kell, és személyhez kötötté kell tenni. A polgároknak közvetlen választásokon kell polgármestert választaniuk, illetve a községi tanácsnokok és képviselők esetében is ilyen rendszerre lenne szükség, hogy a polgárok tudják, kire szavaznak, képviselőik pedig, hogy kinek tartoznak felelősséggel”, szögezte le Pajtić.

VajdaságMA

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »