Nastasét is kihallgatják a bányászjárás miatt

Adrian Năstase volt miniszterelnököt is kihallgatja a legfőbb ügyészség az 1990-es bányászjárás kapcsán zajló vizsgálatban.

Năstaset tanúként idézték be csütörtök reggelre, a volt kormányfő akkor a Nemzeti Megmentési Front (FSN) egyik részlegét vezette, ugyanakkor két héttel a véres bányászjárást követően – amikor Zsil-völgyi bányászok brutálisan bántalmazták a Ion Iliescu akkori elnök ellen tüntető ellenzékieket, diákokat – külügyminiszternek nevezték ki.

Az 1990. június 13-15-i események kapcsán korábban egyebek között Ion Iliescu volt államfőt, Virgil Măgurenu, a Román Hírszerző Szolgálat egykori vezetőjét, Petre Roman akkori kormányfőt, Gelu Voican Voiculescu, egykori miniszterelnök-helyettest, Virgil Atanasie Stănculescu volt védelmi minisztert és Miron Cozma, a zsil-völgyi bányászvezért is meggyanúsították. A felsoroltaknak bűnrészük lehetett a bányászok uszításában és a fővárosba szállításában és felfegyverzésében.

A legfelső bíróság idén márciusban járult hozzá ahhoz, hogy az el nem évülő bűncselekmények – emberiesség elleni bűntettek és szándékos emberölés – esetében a legfőbb ügyészség újranyissa a korábban vádemelés nélkül lezárt bányászjárás aktáit.

Kitekintő / Maszol.ro

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »