Kancellár a káoszban

Visszacsap a Merkel-metódus

„Szívesen vagyok egy repülőgépen Merkel asszonnyal. A gépet még kezelni is tudja. Mechanikailag minden tip-top, műszakilag teljesen az irányítása alatt van. Még akár el is tudnék aludni, és teljesen biztonságban érezném magam. Csak azt nem tudom, hogy hol fogok földet érni vele. És ez a döntő pont: nem lehet tudni, hogy hol érünk földet vele” – mondta el Angela Merkelről az SPD egykori frakcióvezetője, az azóta már meghalt Peter Struck.

A fenti idézet igen találóan leírja a Merkel-metódust: úgy eladni a politikát, hogy közben igazából nem is politizál, így az ország és az egész közhangulat apolitikussá válik. Ez a módszer Merkel kormányzásának elmúlt tíz évében nagyszerűen működött. Az utóbbi két hónap eseményei azonban rávilágítottak arra, hogy a Merkel-metódus a menekültválság kezelésére elégtelen. Németország tiszta és világos elképzeléseket akar látni és hallani. Ez az, amiből jelenleg óriási hiány van.

Párttársak, koalíciós partnerek, miniszterek, polgármesterek és több ezer polgár teszi fel ugyanazokat a kérdéseket már hosszú ideje a német kancellárnak: mégis hogy fogjuk ezt megoldani? Meddig terhelhető az ország felvevőképessége? Hol van a felső limit, honnan lesz pénz? Akik konkrét számokat várnak Merkeltől, azok valójában nem ismerik a kancellárt. A berlini szfinxet a részletkérdések figyelmen kívül hagyják. Ha megnézzük a görög válságkezelést, vagy a CDU balra tolásának hosszadalmas folyamatát, a módszer mindig ugyanaz volt. Merkel fejében talán lebegett egy végcél, mindenki más előtt ez azonban rejtve maradt. Ami biztos volt, az a nap végi eredmény. És mivel idáig általában kielégítő volt az eredmény, senki nem kérdőjelezte meg a kancellár technikáját. Peter Struck hasonlatát követve egy egész ország mély álomba szenderült a repülőgépen. Az álomból pedig most ébredtek fel. Jelenleg a problémák már nem Athénban, vagy Donyeckban vannak, hanem házon belül. Erre eddig nem volt példa.

Merkel számára alapvetően két kérdésről szól a menekültválság: képes-e Németország arra, hogy a menekültek számát házon belüli (nemzeti) szabályozással csökkentse, illetve szükséges-e, hogy a kormány megszabja a terhelhetőség felső határát?

Angela Merkel mindkét kérdésre egyértelmű nemmel válaszol.

A német kancellár kizárja annak a lehetőségét, hogy a német határon kerítést húzzanak fel. Merkel egész fiatalkorát falak és szögesdrótok között élte le, érthető, hogy ez a megoldás szóba sem jöhet nála. Amit Merkel szívesen látna, az egy összeurópai megoldás, legyen az menekültkvóta, vagy bármi más, lényeg, hogy Európa közösen oldja meg a helyzetet. A helyzet az, hogy Európa szolidaritásból jelenleg bukásra áll. Európa egyik fele inkább a partvonalról kárörvendően figyeli, hogy a német „hippi-állam” micsoda krízisbe manőverezi bele magát, a másik fele pedig azon van, hogy távol tartsa, illetve továbbpasszolja a menekülteket a német határok irányába.

Merkel számára nincs felső határ. Nem is tudna egy ilyet megnevezni, mivel senki sem tudja, hogy mennyien jönnek még. Ha megnézzük, hogy az év eleji előrejelzéstől (200 ezer fő) most hol tartunk (1 millió fő fölött), akkor belátjuk, hogy a prognózisok nehezen tarthatóak. A német kancellár számára azért is veszélyes lenne egy felső limitet megnevezni, mert az később (ha a számot túllépik) számonkérhető lenne rajta, ami politikailag igen veszélyes. Jóllehet a németek örülnének egy felső limitnek, ez azonban jelen állás szerint kivitelezhetetlen.

Puccshangulat a táboron belül

A német kereszténydemokratáknál drámai a hangulat – jelentette Wolfgang Schäuble pénzügyminiszter. A párt támogatottsága augusztus óta 8 százalékot zuhant, hogy meddig tart a CDU lejtmenete, az egyelőre megmondhatatlan. A legutolsó felmérés szerint a németek kevesebb mint fele elégedett a kancellár munkájával, erre az elmúlt 10 évben nem volt példa. A kemény kiállást követelő Horst Seehofer népszerűsége ellenben meredeken emelkedik. München már a sokadik ultimátumát küldte el Berlinnek, követelvén a jelenlegi irányvonal megváltozását. Seehofer már megfenyegette Merkelt, hogy visszahívja a kormányból a CSU-s minisztereket, valamint hogy szükség esetén kész „önvédelmi intézkedéseket” hozni. A népszerűségvesztés a CSU-t is elérte, jelen állás szerint Seehofer pártjának már nem lenne meg az abszolút többsége a tartományi parlamentben. A bajor keresztényszociálisoknál ez lélektani dolog, így nagyon érzékenyen érinti őket.

Horst Seehofer legszívesebben tranzitzónákat állított volna fel a német-osztrák határra, a koalíciós társ SPD ezt az ötletet azonban megtorpedózta. Hosszas alkudozás után a nagykoalíció végül múlt csütörtökön döntött a regisztrációs központok bevezetése mellett. Az elképzelés szerint a felállított központokban már szortíroznák a beérkező menekülteket: akik biztonságos országból érkeznek, azoknak az ügyét gyorsított eljárásban, két héten belül döntenék el (és utasítanák el igen nagy valószínűséggel). Az SPD ugyan kicsit morgott, de összességében úgy tűnt, mindenki elégedett a kompromisszummal.

Nem telt bele egy nap sem, mire Thomas de Maiziére elszabadult hajóágyúként – a Kancellári Hivatallal való mindenfajta egyeztetést nélkülözve – egy rádióinterjúban kijelentette, hogy a szíriai menekültek csupán oltalmazott státuszt kapnának, amely egy éves tartózkodást jelentene, a családegyesítést pedig megtiltaná. De Maiziére végül visszakozni kényszerült, magánakcióival azonban nem állt le: kedd este a belügyminisztérium szóvivője szerint Németország ismét alkalmazhatja a Dublin III. rendeletet azon szíriai menekültekkel szemben, akik október 21-e után érkeztek Németországba. Arról a rendeletről van szó, ami alól Merkel augusztus végén minden szíriai menekültet mentesített. A minisztérium bejelentése nemcsak a koalíciós társak között okozott óriási káoszt, de az ún. „Balkán-útvonal” mentén lévő országokban is heves indulatokat váltott ki – most akkor Németország mégis visszaküldi azokat, akiket idáig befogadott? Thomas de Maiziére idáig Merkel egyik legjobb pártkatonájának számított. A belügyminiszter az utóbbi hetekben nem a tőle megszokott módon játszik, Merkel nem véletlenül vette el de Maiziére-től a menekültügyet.

Hétfőn Merkel teljes bizalmáról biztosította a belügyminisztert. Magyarra (ill. „merkelre”) fordítva a szót: Angela Merkel kimondta a halálos ítéletet Thomas de Maiziére felett. Idáig öt uniós miniszternek kellett lemondania, miután a kancellár biztosította őket teljes bizalmáról.

Merkel párton belüli pozíciója egy dologtól függ most igazán: Schäuble türelmétől. Wolfgang Schäuble tartja egyben a párt konzervatív-liberális jobbszárnyát, a CDU azon részét, amelyik a legkritikusabb a kancellár által képviselt vonallal szemben. Schäuble egyelőre nem lavírozta bele magát olyan piszkos hatalmi játszmákba, mint a belügyminiszter, bár a napokban kijelentette, hogy ő most ugyanannyi idős, mint anno Konrad Adenauer, amikor hatalomra került… Lehetséges lenne, hogy Merkel jobbkeze megelégelte az örökös második helyet?

A hangulat a CDU-n belül drámai. Korábban teljességgel elképzelhetetlen lett volna a kancellárral szembeni nyílt konfliktus. Merkelnek be kell fejeznie, hogy a Zöldeknek és az SPD balszárnyának csinál politikát, ha meg akarja akadályozni pártja szétesését. Másrészről a CDU-n belül is tudják: nincs más emberük Merkelen kívül. Ha Merkel bukik, akkor vele buknak a kereszténydemokraták is, mivel nincs egy olyan kancellárjelölt, aki képes lenne átvenni a párt vezetését. Ahhoz, hogy Merkel valamelyest megnyugtassa a CDU-n belüli kedélyeket, két dologra lesz szüksége: egyrészt valahogyan csökkentenie kell az országba érkező menekültek számát (hogy ez hogy fog megvalósulni, azt igazából senki sem tudja, bár a közelgő tél Merkelnek kedvezhet), másrészt hoznia kell a jövő márciusi három tartományi választást. Itt a kritikus pont Baden-Württemberg lesz, a CDU régi bástyája, ami öt éve a Zöldek kezébe került. Ha a CDU itt leszerepel, az Merkel számára végzetes lehet.