Folytatódnak az ellenzékiek elleni támadások Ugandában

  • 2016-ban kerül sor a következő elnökválasztásra Ugandában.
  • Az ugandai ellenzék ügyeletes bajkeverője, Kizza Besigye ismét a hatóságok célpontjává vált.
  • Besigye mellett más ellenzéki vezetőket is ért atrocitás, de még a kormánypárton belül is megy az ajtócsapkodás.
  • A hagyományosan erős ugandai hadsereg azonban garancia, hogy ne alakuljon ki komoly konfliktus.

Újabb közép-afrikai ország politikai palettáján kezdenek aggasztó jelek mutatkozni, hiszen Burundi után ezúttal Ugandában történtek olyan lépések, amelyek olyan irányba indíthatják el ezt az országot is, amely nem nevezhető teljesen demokratikusnak. Történt ugyanis, hogy október 15-én letartóztatták Kizza Besigyét, a Demokratikus Változás Fórum (FDC) mozgalmának egyik vezetőjét, ellenzéki elnökjelöltet, azzal vádolva, hogy illegális megmozdulásokat akart szervezni. Az elnökjelöltként jövőre már negyedik alkalommal induló Besigyét a háza közelében tartóztatták le, a hivatalos álláspont szerint azért, hogy így őrizzék meg a békét és tartassák be a törvényeket Ugandában. Persze közismert, hogy az ugandai rendőrség a múltban már jópár alkalommal lépett fel kőkeményen a Besigye támogatói által szervezett megmozdulások alkalmával és ehhez nem kell túlságosan messzire visszamenni az időben, a közelmúltban is voltak ilyen kemény fellépések ellenzékiek ellen.

Igen, ellenzékiek ellen, ugyanis nem Besigye az egyetlen „célpont”, a jövő évi választások alkalmával szintén elnökjelöltként induló, néhány hónappal ezelőttig még az elnök fő szövetségesének számító Amama Mbabazi híveivel sem bánnak kesztyűs kézzel a hatóságok. Annak ellenére sem, hogy Mbabazi és Besigye is egyaránt bajtársként küzdött a jelenlegi elnökkel, Yoweri Musevenivel, amikor utóbbi a Nemzeti Ellenállási Mozgalom (NRM) élén harcolt a hatalomért a nyolcvanas évek Ugandájában. Besigye mellett egyébként Kyadondo megye egyik parlamenti képviselőjét, Ssemujju Ibrahim Ngandát is letartóztatták (az erről tudósító újságírók közül többen meg is sérültek, amikor a rendőrök szó szerint félresöpörték őket), és ezzel a hétvégére tervezett megmozdulások Kirekában, Mukonoban és Jinjában is elmaradtak.

Ugyanez történt egy héttel ezelőtt is, amikor a Masaka–Mbarara közötti úton tartóztatták le az FDC képviselőit (köztük Besigyét is), hogy egy Rukungiribe tervezett tüntetést akadályozzanak meg. A rendőrség már szerdán kijelentette, hogy amennyiben Besigye elindul valamelyik megmozdulásra Jinjába vagy Igangába, le fogják tartóztatni. Amikor autójával csütörtökön elhagyta házát, pár száz méter múlva a rohamrendőrség tartóztatta fel és vette őrizetbe (őt konkrét fizikai attrocitások nem érték, de az előbb említett Ssemujjut állítólag bántalmazták őrizetbevétele során). Alapvetően a hatóságok érvelése is helytálló, hiszen a választási bizottság állásfoglalása szerint nem lehet kampányrendezvényeket tartani addig, amíg nem nyílik meg az erre vonatkozó periódus a jelöltségek elfogadása után. Ugyanakkor ez nem lehet magyarázat a rendőrök erőszakos fellépésére és a bántalmazásokra – az újságírókat például a rendőrség vezetője meg is fenyegette, hogy maradjanak távol a letartóztatásoktól és megmozdulásoktól, különben durván fognak fellépni felük szemben.

A fentebb leírt eseményekkel egyidőben számolt be a BBC Newsnight arról, hogy egy, az Uganda fontos szövetségesének számító Nagy-Britanniában székhellyel bíró cég a legmagasabb kategóriába tartozó megfigyelési eszközököket és technológiákat adott el az ugandai kormánynak az elmúlt évek során, amelyeket állítólagosan Museveniék az ellenzék, például Besigye megfigyelésére használtak fel. A 2016-os ugandai elnökválasztásig mindenesetre fogunk még politikai drámákat látni, legalább olyanokat, mint amelyeket eddig hozott az év. Az év, amelynek eddigi fő eseménye az volt, hogy a sokak szemében Museveni utódjának tartott Amama Mbabazi összetűzésbe keveredett az elnökkel és elhagyta az NRM-et, hogy független jelöltként induljon majd a voksoláson – az ok egyszerű, Mbabazi nem várta meg Museveni döntését a jövőről, hanem egyértelművé tette, hogy az októberi pártkongresszuson a regnáló elnök ellen fog küzdeni az NRM jelöltségéért.

Ahogy a jelenlegi helyzet mutatja, ez elhibázott döntés volt, de a 2016-os választás igazán különleges lesz, hiszen a korábbi években az Ugandában igen komoly szerepet betöltő („egy hadsereg országa”) hadseregből jöttek Museveni ellenfelei (Besigye, vagy akár az FDC jelenlegi vezetője, Mugisha Muntu és még sorolhatnánk), ami csak erősíti azt a beidegződést és kényszerképzetet, hogy kizárólag erős kézzel, vasmarokkal lehetne irányítani ezt az országot. És mire készül Museveni? Ellenzékiek szerint nagy erővel dolgozik a Muhoozi-projekten, azaz a hatalom átadásán Muhoozi nevű fiának. Ez azért is lehet sikeres művelet, mert az elnöknek minden vád és támadás ellenére komoly reputációja van Ugandában, hiszen ő a jelenlegi állam „atyja”, az NRM alapítója, aki bármikor képes előrántani a hazafias ütőkártyát és tízezreket az utcára szólítani maga mellett. Egyben azért biztosak lehetünk: a Dél-Szudában és Szomáliában is bizonyító stabil, erős ugandai hadsereg mellett nem nagyon kell komoly konfliktusokra számítanunk Ugandában, a jelenlegi eseményekről pedig csak azt mondhatjuk: business as usual.

Mindennapiafrika.info

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »