Közelednek a venéz választások: letartóztatták az ellenzék egyik vezetőjét

  • Sorra tartoztatják le a venezuelai ellenzéki politikusokat.
  • Az olajárak visszaesése miatt csődközelben a venezuelai gazdaság.
  • Az Egyesült Államok és az ENSZ is szankciókat helyezett kilátásba. 

Manuel Rosales venezuelai ellenzéki politikust letartóztatták, miután visszatért az országba hatéves önkéntes száműzetése után. Rosales a decemberi elnökválasztáson szeretett volna indulni, azonban röviddel a maracaibói leszállása után őrizetbe vették, nem sokkal később pedig már a caracasi bíróság előtt állt.

A politikus 2009-ben menekült Peruba a politikai indíttatású korrupciós vádak elől. Az ellenzéki vezetőt azzal vádolják, hogy visszaéléseket követett el Zulia állam kormányzójaként 2000-2008 között. Rosales múlt hét pénteken jelentette be, hogy visszatér Venezuelába, annak ellenére, hogy a venezuelai hatóságok többször is figyelmeztették, hogy elfogató parancs van érvényben ellene.

December 6-án tartják az első elnökválasztást azóta, hogy 2013-ban beiktatták Nicolás Maduro jelenlegi elnököt.

Az ország jelenleg súlyos gazdasági recesszióban van, mely az ellenzék szerint az egykori elnöknek, Hugo Cháveznek és utódjának, Maduronak köszönhető. A kormány szerint azonban a gazdasági válság az olajárak csökkenésének köszönhető, de nem zárják ki annak lehetőségét sem, hogy bizonyos érdekcsoportok is bojkottálják a gazdaságot annak érdekében, hogy megbuktassák Madurót.

A tavalyi év óta számos ellenzéki politikust vettek őrizetbe. A múlt hónapban például az egyik legkarizmatikusabb ellenzéki vezetőt, Leopoldo Lópezt találták bűnösnek erőszakos bűncselekményben való részvételért: egy tavalyi politikai tüntetésen 43 embert öltek meg, emiatt az ellenzéki vezetőt közel 14 évnyi börtönbüntetésre ítélték.

Az Amerikai Egyesült Államok kormánya és az ENSZ is az ellenzéki politikusok szabadon bocsátására szólította fel a venezuelai kormányt.

Berbás Péter

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »