Már készül a kvótarendszer elleni szlovák beadvány

Szlovákiának december 18-ig kell benyújtania a luxembourgi székhelyű Európai Bírósághoz azt a keresetet, amelyben a menekültek befogadására vonatkozó európai uniós kvótarendszert akarja megtámadni, írja az Új szó.

Erről Robert Fico kormányfő beszélt csütörtökön a menekültkérdésről kezdődő brüsszeli EU-csúcs előtt. Fico elmondta, hogy az igazságügyi minisztérium már megkapott minden javaslatot az érintett szaktárcáktól, és Szlovákia európai bíróságokhoz kirendelt képviselője készíti a vádiratot.

A kormányfő hangsúlyozta, Szlovákiának semmi oka, hogy változtasson elutasító magatartásán.

Kitekintő / Új Szó

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »