Ponta: nem veszik fel egyhamar Romániát a schengeni övezetbe

Nem tűzik napirendre az uniós belügyminiszterek jövő heti tanácskozásán Románia és Bulgária csatlakozását a schengeni övezethez, mert továbbra sincs konszenzus az ügyben – közölte vasárnap a román média Victor Ponta román miniszterelnök egy szombat esti nyilatkozatát idézve.

Romániában azt követően kezdett foglalkozni a sajtó a két ország több mint négy éve halogatott schengeni felvételével, hogy Ponta szeptemberben több nyilatkozatában is összekötötte a témát a migrációs válsággal. A kormányfő – a schengeni tagságra utalva – szeptember 7-én rámutatott: Románia szolidaritást vállal európai uniós partnereivel a bevándorlók problémájának kezelésében, de az egyenlő kötelezettségek mellett egyenlő jogokra is igényt tart. Most látszik, „milyen igazságtalanság érte Romániát”, amikor nem vették fel a schengeni övezetbe, hiszen most azon országok követelnek leghangosabban szolidaritást Romániától a bevándorlók ügyében, amelyek megakadályozták csatlakozását a schengeni térséghez – mondta akkor a román kormányfő.

Victor Ponta most jordániai útja során úgy nyilatkozott az Agerpres hírügynökség tudósítójának, hogy „ugyanazok az országok, amelyek korábban is megvétózták a román és bolgár csatlakozást a belső határellenőrzés nélküli övezethez, Románia értésére adták, hogy továbbra sem támogatják a két ország felvételét, így az uniós bel- és igazságügyi miniszterek jövő heti ülésén nincs értelme erőltetni a döntést, amely csak konszenzussal hozható meg”.

Ponta hozzátette: jövőre a román csatlakozást rendre elutasító Hollandia lesz az EU soros elnöke, így a maga részéről nem lát esélyt arra, hogy (jövő ősszel lejáró) mandátuma végéig Romániát felvegyék a schengeni övezetbe.

Ponta szerint Románia mindeddig – éppen a schengeni tagság reményében – Németországnál és Franciaországnál szigorúbb vízumpolitikát folytatott. A miniszterelnök úgy vélte: Bukarestnek el kell gondolkodnia azon, hogy enyhítse a román vízum kiadásának feltételeit például a jordániai állampolgárok számára, és ne tápláljon olyan illúziókat, hogy egyhamar a schengeni övezete tagja lesz.

Kezdetben Németország és Franciaország ellenkezése, majd Finnország és Hollandia vétója akadályozta meg az eredetileg 2011 tavaszára tervezett román és bolgár schengeni csatlakozást a két országban tapasztalható korrupcióra hivatkozva.

MTI

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »