Aszad: Szíria széthullik, ha nem nyer a koalíció

Bassár el-Aszad nagyon bízik a szíriai-iráni-iraki-orosz koalícióban, miközben az Egyesült Államokat bírálta.

Szerinte a négy ország „gyakorlati eredményeket” fog elérni, nem úgy, mint az Egyesült Államok vezette koalíció egy éve folyó légi hadjárata az Iszlám Állam ellen Szíriában és Irakban, ami az erőszak terjedéséhez vezetett. A fizetendő ár azonban biztosan nagy lesz – mondta.

Az elnök kijelentette, hogy az ország politikai rendszeréről és vezetőiről szóló vita Szíria belügye. Arra kérte a nyugati országokat, hogy csatlakozzanak a szíriai koalícióhoz. „Ha ezek az államok komolyan és őszintén csatlakoznak a terrorizmus elleni harchoz, vagy legalább leállítják a támogatásukat, akkor az eredmények sokkal gyorsabban elérhetők” – jelentette ki Bassár el-Aszad.

Eközben az orosz védelmi miniszter is megszólalt: az orosz Szuhoj harci repülőgépek az előző 24 órában húsz bevetést hajtottak végre és lecsaptak „az Iszlám Állam banditáinak tíz célpontjára”.

MTI

Friss hírek

Nigériát is elérte az Ebola

Egyre több országot ér el az új afrikai Ebola-járvány, mely több mint egy évtized után bukkant fel újra Kongóban. Uganda és Kenya után ezúttal Nigéria jelezte első esetét, fokozva az aggodalmakat a járvány miatt, amely már több ezer ember életét követelte.

Read More »