Vízbe fúlt egy menekült kislány Leszbosz közelében

Nyolc mentőakcióban 2200 migránst mentettek meg Líbia partjai közelében a Földközi-tengeren szombaton, miközben ugyanazon a napon Leszbosz görög sziget közelében egy kislány vízbe fúlt és többen eltűntek – közölték segélyszervezetek és a helyi hatóságok.

A szervezet egyik szóvivője elmondta, hogy a hajókon több ország állampolgárai utaztak, és valamennyien jól vannak. Egy negyedik hajót a segélyszervezet hajója kísért biztonságos kikötőbe. A szervezet orvosai ellátásban részesítik a menekülteket, akiket ezután olaszországi vagy görögországi helyszínekre szállítanak.

Az olasz parti őrség Dattilo nevű hajója több mint ezeregyszáz embert szedett fel két hajóról.

Előző nap ugyancsak több száz menekültet helyeztek biztonságba hasonló bárkákról a líbiai partoknál, de hét embert már holtan találtak meg, köztük egy gyereket.

Szombaton egy öt év körüli szíriai gyerek meghalt, 13 ember pedig eltűnt a görögországi Leszbosz szigete közelében. A parti őrség 11 túlélőt szállított partra.

Kedden 22 migráns fúlt vízbe, miközben Törökországból megpróbáltak Kósz szigetére jutni, kétszáz másikat kimentettek.

MTI

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »