Egyre jelentősebb orosz jelenlét Szíriában

Oroszország támogatása egyre inkább növekszik, amelyhez csatlakozhat majd a szankciók alól felszabaduló Irán is, de egyelőre még a szír rezsim életben tartása a cél. Közben a diplomáciai csatornák is aktívak.

Legutóbbi – egyébként ritkaságszámba menő – interjúja során Bassár el-Aszad szír elnök a Hezbollah által működtetett libanoni al-Manar TV-ben felhívta a világ figyelmét arra, hogy Oroszország egy „nyílt, őszinte és erkölcsös” szövetséges. Miért volt szükség rá, hogy egy diktátor egy hagyományosan autoriter államot egy terrorista szervezet TV csatornáján keresztül magasztaljon? Ennek köze lehet ahhoz, hogy Oroszország egyre inkább aktivizálja magát diplomáciailag a Közel-Keleten, amelynek keretében magas szintű találkozók zajlanak Oroszország és Szaúd-Arábia, Kuvait, Katar, Egyiptom, Marokkó, Jordánia és az Egyesült Arab Emirátusok vezetői között. A felsorolt, térségbeli országok jelentős része pedig nem ápol túl jó viszonyt a jelenlegi szír vezetéssel. Ez a fejlemény végzetesnek is bizonyulhat Aszad elnök szempontjából, ha Oroszország mégsem bizonyul „megbízható szövetségesnek”, és a találkozók hatására elfordul eddigi pártfogoltjától.

A helyzet egyébként sem rózsás a szír elnök szempontjából. A kormány által ellenőrzött terület az országon belül egyre inkább zsugorodik, a liberális ellenzék és az Iszlám Állam csapatai egyre nagyobb területeket vonnak ellenőrzésük alá, az elmúlt héten például már a fővárosban, Damaszkuszban harcoltak egymás ellen. A veszteségek egyik oka – ahogy azt maga a szír elnök vallotta be júliusi beszédében – az, hogy a szír hadsereg emberhiányban szenved, ezért kénytelen kivonulni bizonyos kevésbé fontosnak tartott területről, hogy a többit védeni tudja. Hozzátéve, természetesen, hogy „ennek ellenére nem kell összeomlásról beszélnünk… Ellenállunk… A fegyveres alakulatok képesek az anyaország megvédésére.”

Egy másik probléma lehet a pénzhiány. Az adóból és a turizmusból származó pénzek után a szír kormány újabb bevételi forrástól esett el, miután a hétvége folyamán az Iszlám Állam elfoglalta az ország utolsó, állami ellenőrzés alatt álló olajmezőjét, jelentette be az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja. A Jamal elnevezésű, közepes méretű olajmező észak-nyugatra fekszik a már régebb óta ISIS ellenőrzés alatt álló Palmüra városától, közel az ország legnagyobb méretű földgázmezőjéhez és a szír kormány több millió dolláros kitermelő üzemeihez.

Egy ilyen szorongatott helyzetben Aszadnak minden eddiginél nagyobb szüksége van a szövetségeseire, leginkább Oroszországra és Iránra, hogy talpon maradhasson. Az interjút valószínűleg arra a célra igyekezett felhasználni, hogy ragaszkodását nyilvánosan is kifejezésre juttassa. Mikor azt mondta az oroszokról, hogy „erkölcsösek, míg az amerikaiak elhagyják a szövetségeseiket”, egyszerre hízelgett Oroszországnak, miközben egy dilemma elé is állította: ha Putyin úgy dönt, hogy elfordul nehéz helyzetbe került védencétől, azzal elveszti hitelességét. Mivel Moszkva az elmúlt hónapokban aktívan tárgyalt Szíria ellenfelének tartott államokkal, nem is beszélve a szír ellenállás több vezetőjének moszkvai látogatásáról, Aszad nyilatkozata tükrében egyre inkább úgy tűnhet, hogy Oroszország elhagyni készül eddigi szövetségesét, még akkor is, ha valójában csak a diplomáciai csatornákat igyekszik kihasználni a válság megoldása érdekében.

Ezt támasztja alá az interjú időzítése is, amely egy időben zajlott Vladimir Putyin és II. Abdullah jordán király találkozójával, akinek a csapatai többször is összecsaptak a jelenlegi válság során a szír katonasággal. A nyilatkozat ennek tükrében nemcsak egy süllyedő hajó kapitányának végső segélykiáltása lehet, sokkal komolyabb következményekkel is járhat: Oroszországnak vissza kell fognia a szövetségese ellenfeleivel folytatott tárgyalásokat, ha nem akarja elveszteni hitelességét, ezzel pedig egyrészt Moszkva mozgástere szűkül, másrészt csökken az esély a válság diplomatikus úton történő megoldására. Komoly dilemma ez Moszkva számára, de az utóbbi napok hírei alapján úgy tűnik mégis sikerült megtalálni az arany középutat.

A múlt hét végén amerikai hírszerzési források jelentették be, hogy információik szerint Oroszország egy nagyjából ezer fő befogadására alkalmas támaszpontot készül felállítani a szír kormány által ellenőrzött Latakia nevű kikötővárosban. Korábban Putyin nyilatkozott arról, hogy „szír barátainknak komoly támogatást nyújtunk, felszerelést, fegyvereket és kiképzést is”. Hozzátette, hogy bár „korai azt kijelenteni, hogy részt vennénk katonai akciókban az ISIS ellen”, de „átgondoljuk a lehetőségeinket”, mivel „az amerikai légicsapások nem szolgáltak kézzelfogható eredménnyel”.

Kedden a bolgár külügyminisztérium jelentette be, hogy az előző héten Bulgária megtagadta a légterén való áthaladást Szíriába tartó orosz repülőgépeknek, amelyek „hivatalosan humanitárius segélyeket szállítottak, de megbízható információk szerint a valódi rakomány ettől eltért”. Csütörtökön pedig arról lehetett olvasni, hogy két orosz tankszállító hajó és katonai repülőgépek érkezett Szíriába, Latakiába, amelyek a felszerelésen kívül egy kisebb gyalogsági egységet is szállítottak – az orosz tájékoztatás szerint „katonai tanácsadókat”.

Az orosz katonák szokásosnak mondható, árulkodó Twitter bejegyzésein kívül már egy videó is napvilágot látott, amelyen oroszul beszélő katonák harcolnak a felkelők ellen a szír kormány csapataival karöltve, továbbá egy nagyon modern, orosz gyártmányú BTR-82A jelű harckocsi is feltűnik. Természetesen Amerika sem hagyhatta szó nélkül ezeket az eseményeket, és John Kerry külügyminiszter azon aggályának adott hangot, hogy az orosz beavatkozás „tovább eszkalálhatja a konfliktust Szíriában”. 

Mindenesetre ezek alapján az új orosz stratégia a szír válság kezelésére kirajzolódni látszik: továbbra is az Aszad rezsimet támogatják, sőt, egyre nagyobb erőket vetnek be annak életben tartására, ezzel biztosítva, hogy nem esik csorba a hosszú évek alatt kiépített orosz jóhíren, miközben a diplomáciai csatornákat is nyitva tartják a másik oldalt támogató országokkal, hogy egy minél szélesebb körű együttműködés jöhessen létre az Iszlám Állam és egyéb terrorista szervezetek ellen. Az orosz-szír szövetség tehát biztosítottnak látszik, és ugyanez a helyzet a másik fontos szövetségessel, Iránnal is.

Sokan találgatták, hogy az Irán és a nagyhatalmak között létrejött nukleáris megállapodás miképpen befolyásolhatja Irán Szíria-politikáját. Egyelőre úgy tűnik, hogy egyáltalán nem befolyásolja. Aszad a televíziós interjúban Iránt is hűséges szövetségesnek nevezte, és azzal érvelt, hogy Irán politikai nyeresége, amit a megállapodással nyert, Szíria nyeresége is, mivel „Irán hatalma Szíria hatalma is, Szíria győzelme Irán győzelme is. Mi egy tengelyen vagyunk, az ellenállás tengelyén”.

Nagyon sokat mondó érvrendszer, ha azt nézzük, hogy az ellenállás tengelye (axis of resistance) egy 2002-ben, Líbiában alkotott fogalom, válasz Bush elnök gonosz tengelyére (axis of evil). Ez egy egyértelmű utalás arra, hogy Aszad a szír válságért a nyugati országokat és közel-keleti szövetségeseit okolja, és Szíriát a nyugati elnyomás elleni emblematikus jelképpé akarja emelni, amelyben nemcsak Irán, de Oroszország segítségére is számít. És úgy tűnik, hogy nem kell csalódnia. Az előző héten hazánkban tett látogatása során az iráni külügyminiszter-helyettes, Majid Takht Ravanchi többek között a szír helyzetről is kifejtette Irán álláspontját. Eszerint Irán az Iszlám Állam létrejöttét nem meglepő módon az iraki inváziónak tulajdonítja, a szír válság eszkalálódását pedig annak, hogy a nyugati államok a terroristákat támogatják a legitim szír rezsimmel szemben. Ez utóbbi megjegyzésében egyértelműen terroristának bélyegezte az Iszlám Államon és a helyi al-Kaida szerven (al-Nusra) kívül az összes többi felkelőt is, minekután a kijelentése, hogy Irán „kapcsolatban áll minden féllel, kivéve a terroristákkal” egy kicsit veszített az értékéből. A terroristáknak juttatott támogatásra példának a helyi műkincspiacot és az Iszlám Állam által kitermelt olaj felvásárlását hozta fel. Kijelentette továbbá, hogy a válságot nem katonai úton, hanem kizárólag párbeszéd útján lehet megoldani, de amíg a nyugati országok a terroristákat támogatják, addig minden megoldási kísérlet kudarcra van ítélve. A szír kormánnyal kapcsolatban kiemelte, hogy Irán az elsők között kezdett el az Iszlám Állam ellen harcolni, és mindig is kiállt a szír elnök mellett.

Szövetségeseit maga mellett tudva Aszad elnök felkészülhet a még valószínűleg hosszú évekig húzódó konfliktus viszontagságaira. A válság megoldásához – az Iszlám Állam legyőzése mellett – mindenképpen szükséges az elnök győzelme vagy éppen veresége, hiszen ő maga a probléma kulcsa, a felkelés kifejezetten ellene indult meg. Azt persze nem lehet kijelenteni, hogy például az ő bukásával megoldódna a válság (lásd Líbia), de a jelenlegi patthelyzetből mindenféleképpen elmozdulást jelentene. Oroszország és Irán támogatása biztosítja Aszad életben maradását, ha egyelőre arra nem is elegendő, hogy a kormánycsapatok a folyamatos visszavonulás helyett offenzívába menjenek át, és ezáltal inkább konzerválja, minthogy eszkalálná a konfliktust.